* Németpróna, 1868. június 29. – † Budapest, 1931. szeptember 28. / püspök, egyháztörténész

A budapesti egyetemen végezte a teológiát és 1894-ben doktorált. 1892-től a besztercebányai préposti hivatal levéltárnoka, majd a korponai népiskola igazgatója, 1898–1899-ben Jánosgyarmaton plébános volt. 1900–1906 között Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös magyar nyelvtanára. 1906–1919 között nagyváradi kanonok, felszentelt püspök. A román megszállást követően Budapesten telepedett le.

Főbb művei:
Az egyházi festészetről, 1888;
Az Itala és Vulgata, 1890;
A szyr, khald és arab diakritikus jelek, 1891;
Nabukodonozor büntetése, 1891;
Az eskü kánonjogi szempontból, 1894;
A valláserkölcsi nevelés fontossága korunkban, 1896;
A nőemancipáció és a katholikus egyház álláspontja, 1904.