Kisfaludy Lajos

* Sajógömör, 1924. augusztus 30. – † Budapest, 1988. október 30. / gyógyszervegyész, az MTA levelező tagja

Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte (édesapja 1914–1946 között itt volt az ev. iskola igazgatója), a rimaszombati ev. gimnáziumban érettségizett 1943-ban és még abban az évben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnök szakos hallgatója lett. 1944 végén mozgósították és Ausztriában hadifogságba esett. 1945 nyarán tért haza, 1946-ban családjával Magyarországra telepítették és már magyar állampolgárként fejezte be a műegyetemet és szerzett 1948-ban vegyészmérnöki oklevelet. Az egyetemen Zemplén Géza (Trencsén) vezette Szerves Kémiai Intézet munkatársa volt. 1956-ban került a Kőbányai Gyógyszerárugyárba. 1958-tól haláláig a szintetikus I. labor vezetője volt kutatóprofesszori rangban. 1965–1966-ban a New York-i St. John’ s Egyetemen folytatott kutatásokat. 1958-ban kezdte meg a labor peptidkémiai profiljának kialakítását, felismerve e terület hatalmas lehetőségeit a gyógyszerkutatásban. Az elsők között alkalmazott a szerves kémiai szintézisek során a reagensek támadását elhárító védőcsoportokat Munkatársaival szabadalmi eljárást dolgozott ki a Suprastin, a Seduxen, az Eunoctin, a Cavinton stb. gyártásához. Gyógyszervegyészeti és farmakológiai szempontból további fontos kutatási eredményei közé tartozik az α-amino-oxisavak beépítése biológiailag aktív peptidekbe, az ACTH, tireotropin (TRH), pentagasztrin és angiotenzin analóg vegyületeinek előállítása, az oligopeptidek kapcsán az ún. gyors peptid-szintézis módszertanának kidolgozása. Ipari kutatási eredményeit közel 80 szabadalom védi. A kiváló feltaláló cím többszörös kitüntetettje. Az Állami Díjat munkatársaival megosztva a mellékvesék működését serkentő emberi hormon (ACTH) szintézisének kimunkálásáért kapta. Több mint 150 tudományos dolgozata és könyvrészlete tanúskodik életművéről. Az MTA 1982-ben levelező tagjává választotta.

Főbb művei:
Az elmélet és gyakorlat kapcsolata a peptidkémiában (akadémiai székfoglaló), 1985.