* Vajka, 1884. április 18. – † Budapest, 1973. november 26. / tanár, muzeológus, néprajzkutató

A pozsonyi gimnáziumban érettségizett, 1908-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. Ezt követően Znióváralján, Stubnyafürdőn, Somorján, Pozsonyban tanított, 1939-ben kinevezték a lévai tanítóképző igazgatójává. 1945-ben Budapesten telepedett le, ahol nyugdíjazásáig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főmunkatársaként dolgozott. Somorjai tanársága idején 1927–1929-ben megszervezte és létrehozta a somorjai Csallóközi Múzeumot, amelynek 1940-ig igazgatója is volt. A múzeum anyaga 1945 után különböző közgyűjteményekbe került, jogutódja pedig Dunaszerdahelyen jött létre ugyanilyen néven 1964-ben. Muzeológusként és kutatóként elsősorban a csallóközi népszokásokkal és hiedelmekkel, művészettörténeti emlékekkel, a csallóközi halászélettel foglalkozott és erről rendszeresen cikkezett a pozsonyi Híradóban, a Szülőföldünkben, a Csallóközi Hírlapban és a szaklapokban. Tankönyveket is írt.

Főbb művei:
A Csallóközi Múzeum, 1928;
A farsangi dőrék, 1935;
A csallóközi halászélet (cikksorozat a Halászat c. folyóiratban), 1948;
A magyar viza története, 1954;
A Sió halászeszközei, 1954.