* Kislibercse, 1895. december 11. – † Celldömölk, 1987. január 22. / matematikatanár, tankönyvíró
Édesapja uradalmi gazdatiszt volt, öt gyermeke közül Márton volt a harmadik. A szarvasi gimnáziumban érettségizett 1913-ban. A budapesti tudományegyetemen matematika–fizika szakon tanult, közben az I. világháború. kitörését követően bevonult, de fejlövést kapott, ezért leszerelt. A golyó élete végéig a testében maradt. Tanári oklevelét megszerezve 1920 szeptemberében a kiskunhalasi Ref. Gimnázium véglegesített tanára lett. Az 1930-as évektől kezdve aktív résztvevője volt a matematikaoktatás reformjával kapcsolatos vitáknak, nézeteit a Protestáns Tanügyi Szemle hasábjain fejtette ki. Véleménye szerint a jó tankönyv egy jól összeállított példatár, a tanítás alapja pedig a példadolgoztatás. Egyszerű nyelven, röviden kell tiszta gondolatokat közölni. A szabályok és a definíciók másodrangúak, a cél a logikus gondolkodásra szoktatás. Megbízták több matematika tankönyv megírásával, ezek egy része az 1938/39-es tanévben jelent meg, a továbbiak 1942-re készültek el. Tervbe vette a fizikatankönyvek megírását is, de az idő rövidsége miatt erre a vele azonos nézeteket valló Nagy Miklóst és Dombi Bélát kérték fel. Szigorú, de emberséges és igazságos tanár volt, aki sok kiváló pedagógust indított el a pályán. 1949-től a celldömölki gimnázium tanára, 1954–1957-ben igazgatója volt. Felülről elrendelt nyugdíjazása után még tíz évig szerződéses
tanárként oktatott.
