Janics Kálmán

* Vágkirályfa, 1912. december 29. – † Vágkirályfa, 2003. augusztus 20. / orvos, történész, politikus

1931-ben érettségizett a pozsonyi magyar gimnáziumban, 1937-ben a pozsonyi egyetem orvosi karán szerzett oklevelet. 1937–1942 között előbb Trencsénben, majd Komáromban volt kórházi alorvos. 1943–1945-ben katonaként harcolt a II. világháborúban. 1945-ben Nádszegen, 1946–1949-ben Jolsván volt magánorvos, 1949-től 1978-ig ugyanitt városi orvos. Amikor 1978-ben Svájcban megjelent a felvidéki magyarság 1945 utáni meghurcoltatásának történetét összefoglaló A hontalanság évei c. munkája kitiltották a Rozsnyói járásból, visszatért szülőfalujába, ahol a csehszlovák politikai rendőrség szigorú megfigyelés alá helyezte. 1979–1989 között a vágsellyei Duslo, ill. Hydrostav vállalat üzemi orvosa volt. Az 1989-es rendszerváltást követően aktív politikai szerepet vállalt a felvidéki magyar közéletben: egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak, 1990–1992-ben a pozsonyi parlament képviselője volt. Már az 1930-as évek közepétől publikált, de tartalmuk miatt 1945 után ezek a cikkek nem voltak nyilvánosan hozzáférhetőek. A csehszlovákiai Prágai Tavasz idején, 1968–1970 között számos tényfeltáró írást közölt a felvidéki magyar lapokban a csehszlovákiai magyarok 1945 utáni meghurcoltatásáról és a nemzetiségi kérdésről. 1989-ben Bethlen Gábor-díjjal, 1998-ban Pro Probitate – A helytállásért Díjjal tüntették ki. 1998-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Szülőfalujában mellszobrot állítottak emlékére.

Főbb művei: Válságunk felvidéki szemmel, 1939;
A hontalanság évei, 1978 (angolul: 1982;
szlovákul: 1994);
A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége”, 1993;
Eltévedtünk Európában, 1994.