* Somorja, 1821. április 21. – † Magyaróvár, 1900. január 28. / történész, kegyesrendi tanár, heraldikus
Családi neve Jancsik Béla, 1869-ig Jancsik Edeként (ez volt a szerzetesi neve) szerepelt és publikált. Apja Somorján volt tanító, majd a család 1824-ben Pozsonyba költözött. Ivánfi itt végezte gimnáziumi tanulmányait. 1837-ben piarista szerzetes lett és Privigyén tanári képesítést szerzett. Két évig Sátoraljaújhelyen próbaidős tanár volt, majd Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön bölcsészeti és teológiai tanulmányokat folytatott. 1846-ban áldozópappá szentelték, majd különböző városokban (Debrecen, Máramarossziget, Nagybecskerek, Temesvár, Budapest, Vác, Veszprém, Sátoraljaújhely – itt igazgató is volt) működött, végül 1879-ben Magyaróvárra került, ahol 1891-ig, nyugdíjba vonulásáig történelmet tanított a piarista gimnáziumban. Közreműködött a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet létrehozásában (sokáig alelnöke is volt), ez 1887-ben múzeummá alakult.
Elsősorban címertannal, helytörténettel és iskolatörténettel foglalkozott, emellett külföldön tanulmányozta a történelem és segédtudományai oktatásának módszertanát. Moson vármegyéről írt háromkötetes műve kéziratban maradt170, ezt a Hansági Múzeumban őrzik. Tanulmányait a Századokban, az Archeologiai Értesítőben és a Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben publikálta. Értékes érem- és pecsétgyűjteménye volt. Mosonmagyaróvárott utcát neveztek el róla.
Főbb művei:
Dunántúli tájrajzok, 1863;
A magyar birodalom vagy Magyarország és részeinek czimerei, 1869 (ennek reprint kiadása 1989-ben jelent meg);
A magyar birodalom czimerei és színei, 1873;
A régészet becse, fejlődése általában és alkalmazása Mosony vármegyében, 1883.
