* Lukácsháza, 1794. február 1. – † Bát, 1849. május 13. / orvos, író
Tízéves korában elvesztette édesapját, és ekkor kezdte Kőszegen elemi és középiskolai tanulmányait. 1811-ben lett a piarista rend tagja, a két próbaév leteltével az 1813/14-es tanévben már a tatai gimnáziumban tanított. Ekkor azonban váratlanul kilépett a rendből és a pesti egyetemen orvostanhallgató lett. Tanulmányai mellett már szépirodalommal is foglalkozott és német nyelvű orvosi munkákat fordított magyarra. 1822-ben a fülgyulladásról és következményeiről írt disszertációjának megvédésével befejezte orvosi tanulmányait és 1824-ben Bakabányán lett városi orvos. 1829-ben Bátra költözött és a Báti járás főorvosa és Hont megye másodfőorvosa lett. Gyógyító munkáját összekapcsolta az egészségügyi felvilágosítással és népneveléssel. Súlyt helyezett a megelőzésre, az egészséges életmódra, de a homeopátia egyik magyarországi népszerűsítőjeként is ismertté vált. Mint fordító sokat tett a magyar orvosi szaknyelv fejlesztéséért, gyűjtötte az orvosi műszavakat és tájszavakat. Az MTA 1830-ban (mint első vidéki orvost) tagjává választotta és később megbízta id. Plinius Naturalis historiae című 37 kötetes művének magyarításával is, de korai halála miatt csak a 20. kötetig jutott el. Később a kézirat elkallódott.
Fia, Horváth József Antal (Bakabánya, 1824/25 ? – Pest13, 1849. május 1.) ugyancsak az orvosi pályát választotta, de az 1848/49-es szabadságharc honvédorvosaként a kolera áldozata lett.
