Heinlein István
* Pozsony, 1874. január 19. – † Budapest, 1945. február 23. / ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1927)
Tanulmányait Pozsonyban kezdte, a budapesti egyetemen 1897-ben történelem–földrajz szakos tanári oklevelet és bölcsészdoktori címet szerzett. 1905-től az MTA Könyvtárának segédtisztje, 1909-től könyvtártisztje. 1915-től az ókori egyetemes történelem nyilvános rendkívüli tanára, 1918 és 1941 között nyilvános rendes tanára volt. 1931–1932-ben dékánként a bölcsészettudományi kart irányította. Egyetemi tanársága jórészt abban a küzdelemben telt el, hogy egy intézetet hozzanak létre, amelyben biztosíthatja az elhanyagolt ókori történettudomány művelésének utánpótlását. Végül nem sokkal nyugállományba vonulása előtt sor került az Ókori Történeti Intézet megszervezésére. Eleinte Spárta és Athén történetével foglalkozott a perzsa háborúk korában. Az 1930–1940-es években érdeklődése a római történet felé fordult. 1941-ben nyugalomba vonult. Az MTA 1927. május 5-én választotta levelező tagjává. Igazgató választmányi tagként részt vett a Magyar Történelmi Társulat irányításában.
Főbb művei:
A Peisistratidák tyrannisa, 1897;
Vázlatok a Deinomenidák kultúrpolitikájának történetéhez, 1899;
A néptribunság eredete és betöltése (In: Emlékkönyv gróf Klebelsberg Kuno negyedszázados kultúrpolitikai működésének emlékére születésének ötvenedik évfordulóján. Szerk.: Lukinich Imre), 1925;
Megjegyzések Sulla diktatúrájához a római államrend fejlődése szempontjából, 1939.
Hibát talált?
Üzenőfal
