Géczi Lajos

* Mokcsakerész, 1926. május 30. – † Debrecen, 2008. augusztus 14. / tanár, néprajzi
gyűjtő, helytörténész

Ungvárott járt középiskolába 1938–1944 között. 1944-ben kényszermunkára hurcolták a Szovjetunióba, onnan 1949-ben tért haza. Az eperjesi közgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1952-ben. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig (1986-ig) Nagykaposon tanított. Közben levelezői szakon magyar-orosz szakos tanítói (1956), majd tanári képesítést szerzett (1959). Elsősorban a szöveges folklór, azon belül az Ung-vidéki és az Ondava menti népmesék, népmondák és népköltészet kutatásában ért el eredményeket. Fontos szerepe volt a nagykaposi Erdélyi János-kultusz megalapozásában (Erdélyi János Napok, Erdélyi János Emlékszoba). Megkapta a Sebestyén Gyula-emlékérmet, 1993-ban Márton Áron-emlékéremmel, 2003-ban a Szlovák Köztársaság Kormányának ezüstérmével tüntették ki.

Főbb művei:
Erdélyi János, 1968;
Erdélyi János emlékezete,1989;
Ungi népmesék és mondák, 1989;
Civilek hadifogságban, 1992;
Ondava menti népmesék és mondák, 1994;
Az otthonokba szorult anyanyelv nyomában. Ondava menti tűnődések és beszélgetések, 1996;
Ondava menti népköltészet, 1998;
Nagykapos a 2. évezred alkonyán, 2006;
Hajlik a meggyfa… (gyermekjátékok, mondókák, vőfélyversek), 2006.