* Körmöcbánya, 1915. január 6. – † Pécs, 1974. november 3. / gyógypedagógus, főiskolai tanár
1937-ben Budapesten szerzett gyógypedagógiai tanári oklevelet, ezután közel negyven évig a süketek oktatásának ügyéért dolgozott. 1937–1939-ben díjtalan nevelőtanár volt a budapesti Siketnémák Tanintézetében, 1940–1947-ben Vácott a Siketnémák Országos Intézetének tanára volt. 1947–1964-ben ismét Budapesten gyakorlóiskolai tanár és igazgatóhelyettes. Közben jogi és bölcsészeti tanulmányokat is folytatott. 1964-től a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán adjunktus, majd docens. Kutatási területe a süketek beszédnevelése és jelbeszéde. Számos tankönyv, módszertani munka, technikai eszköz és oktatófilm készítője volt. Munkásságáért Semmelweis-emlékérmet kapott (1968).
Főbb művei: „Trioptophon” – three dimensional „Phonetic Mirror” combined with amplifier (társszerző), 1964;
A hallási fogyatékosok tanításának módszertana
I-II., 1965–68; A siketek kiejtéstanítása során alkalmazott kézjelek, 1973.
