Garai István

* Nagyölved, 1915. szept. 12. / költő

A gimnáziumot Érsekújvárott, bölcsészeti tanulmányait Po.-ban és Bp.-en végezte. 1945 előtt Dunaszerdahelyen, Bács-Petrőcön, utána Békéscsabán, Siófokon volt tanár.

1944-től kiadott kötetei száma eléri a 30-at, s mind szerzői kiadásban jelentek meg. A nyugatra szálló fellegekhez (Bács-Petrőc 1944) c. kötetét háborúellenes hangjáért elkobozták, a szlovákiai magyarok kitelepítése ellen tiltakozó Mesekirály (Békéscsaba 1947) c. kötetéért pedig kétévi börtönre ítélték. Versei jelentős része a magyarság sorskérdéseivel foglalkozik. A hagyományos lírai realizmushoz kötődő költészetéről a kritika jórészt nem vesz tudomást, de latin nyelvű verseiért, melyeket kötetekben, valamint olasz- és franciaországi latin nyelvű lapokban közölt, a Vatikántól és a franciaországi Petrarca Társaságtól elismerő oklevelet kapott.

Művek: Kibontakozás, Bács-Petrőc 1944; Pannónia ékkövénél, Siófok 1970; Miserere, Bp. 1975; Pectore forti – Elszánt szívvel, lat.–magy. v., Siófok 1980; Dunavölgyi jeremiád, Bp. 1991; Tiszta lelkek zendülése – A budapesti felkelésre – 1956, uo. 1992; Pompeji katona – Költő az önkényuralom idején (1948–1955) avagy koporsóból kimentett versek, uo. 1994; Ignavia propraetorum – A helytartók gyávasága, lat.–magy. v., uo. 1994; Hazai Rodostó, uo. 1995; Léted irgalmas kelyhe, uo. 1995; Kankalin tüzében, uo. 1995.

Irodalom: Bóka László: Utak és útkeresők, Új Magyarország, 1947. febr. 22.; Markovics Györgyi: Elsüllyedt irodalom, Itk 1969/6; Pomogáts Béla: Pannónia ékkövénél, Jelenkor 1971/7; Tóz Tamás: Aki a maga útját járja, Krónika (Kanada] 1979. jún.; Genovifa Imme: Róma-dicsérő-Caeruleo sub divo, Vita Latina 1985. márc.

T. L.