* Zsigárd, 1868. március 2. – † Zalaapáti, 1947. augusztus 17. / bencés szerzetes, művelődéstörténész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1905)

1887–1890-ben a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola, 1890–1892-ben a budapesti tudományegyetem hallgatója. 1892-ben bölcsészdoktori, 1893-ban történelem–latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1892–1910-ben főiskolai tanár,  majd levéltáros és főkönyvtáros Pannonhalmán; 1911-től a magyar művelődéstörténet egyetemi tanára Kolozsvárott, majd az impériumváltást követően 1921–1938 között Szegeden. 1936–1937-ben a szegedi egyetem rektora. 1938–1947-ben mint nyugalmazott egyetemi tanár perjel Zalaapátiban. Főleg középkori magyar művelődéstörténettel foglalkozott. 1898-tól szerkesztette és részben írta a Pannonhalmi Szt. Benedek-rend története c. sorozatot. Tagányi Károllyal (Nyitra)heves vitát folytatott az Árpád-kori társadalomtörténet kérdéseiről (Történelmi Szemle, 1913–1916). Az MTA 1905-ben levelező tagjává választotta. 1916-ban a Szent István Akadémia is tagjává fogadta.

Főbb művei:
Szerémi György és emlékirata, 1892;
A Pannonhalmi Szent Benedek-rend története I (In: A pannonhalmi főapátság története, szerkesztő is, 1902);
A tihanyi apátság kritikus oklevelei (akadémiai székfoglaló), 1906;
Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben, 1907;
Egyházi földesúr és szolgái a középkorban, 1907;
A tihanyi apátság története (In: A Pannonhalmi Szent-Benedekrend története, X.), 1908;
Az egyházi vagyon eredete és jellege Magyarországon, 1913;
Magyar művelődéstörténet I-II., 1915 és 1818;
Szent Imre és kora, 1930;
A magyar lovagkor társadalma és művelődése 1205–1526, 1932;
Anonymus III. Béla jegyzője, 1933;
Krónikáink atyja Kézai, 1933;
A mohácsi vész nemzedéke, 1941;
Ötven historikus Szent Istvánról, 1941;
Magyarország törvényei Szent Istvántól Mohácsig, 1942.

Rózsár Dániel: Erdélyi László kutatása (2015)