* Ungmogyorós, 1900. július 26. – † Budapest, 1969. december 25. / kohómérnök, egyetemi tanár

Hét testvére közül ő tanulhatott tovább. 1912-től a sárospataki ref. kollégium diákja volt és 1920-ban érettségizett. Vaskohómérnöki oklevelét a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte (1925). Pályáját a budapesti Ganzgyárban kezdte, de rövidesen visszatért a soproni főiskolára, ahol a matematikai, majd 1928-tól a Cotel Ernő (Selmecbánya) vezette vaskohászati és tüzeléstani tanszék tanársegédje lett. 1936-tól a tüzeléstant oktatta, 1940-ben műszaki doktorátust szerzett. 1943-ban a tüzeléstani tanszék rendkívüli, 1947-től nyilvános rendes tanára volt. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalakítása után annak tanára, a Tüzeléstechnikai Kutatóintézet megalapítója, vezetője, majd igazgatója lett. Munkásságával a magyarországi tüzeléstan alapjait rakta le, és ennek oktatási módszereit fejlesztette. Számos szakkönyvet, egyetemi jegyzetet és tanulmányt írt. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 1966-ban Szikla Géza-díjjal
tüntette ki.

Főbb művei:
Öntödei kemencék, 1956;
A vaskohászat tüzelőanyagai (In: Vaskohászati Enciklopédia), 1957;
Tüzeléstan,1959;
A hazai földgázvagyon hasznosításának problémái, 1964.