* Nagybáb, 1893. január 30. – † Budapest, 1967. május 12. / orvos, egyetemi tanár

A nyitrai piarista gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1915-ben. 1913–1917-ben díjtalan gyakornok, később tanársegéd az Egyetemi Élettani Intézetben. Az I. világháborúban harctéri szolgálat után 1917 szeptemberében olasz hadifogságba került. 1919 márciusában hazatért és kinevezték magántanárrá. 1920-ban fogorvosi diplomát szerzett. 1922-ben az Állatorvosi Főiskolára került, ahol segédtanárként élettant adott elő és gyakorlatokat vezetett. 1925–1926-ban ösztöndíjjal a londoni egyetem gyógyszertani laboratóriumában és a lipcsei egyetem állatélettani intézetében végzett kutatásokat. Hazatérése után rendkívüli, majd rendes tanárrá nevezték ki a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az 1934-től a Magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem 4. karaként működő Mezőgazdasági és Állatorvosi Kar tanára, 1942–1943-ban dékánja volt. 1946-tól a Magyar Agrártudományi Egyetemen állatorvosi fizikát is oktatott. 1948-ban, az egyetem átszervezésekor nyugdíjazták. 1949-től a Központi Sztomatológiai Intézet fogszakorvosa volt haláláig. Kutatásainak középpontjában a vérképző szervek és a vérkeringés problémaköre állt. Számostanulmányt tett közzé e témában hazai és külföldi szaklapokban. 1953-ben megszerkesztette az ún. Deseő-féle tömegoltó készüléket, amely segítségével közvetlen vérátömlesztés végezhető állatból állatba.

Főbb művei:
A tréning élettana, 1934;
A szív és a vérkeringés, 1943;
Az ember (Csík Lajossal), 1944;
A kreatin phosphorsav szerepe az izom-összehúzódásban, 1947;
Élettan,1947.