* Kassa, 1853. szeptember 17. – † Budapest, 1920. július 10. / piarista szerzetes, földrajztudós, egyetemi tanár, író

Szülővárosában, a premontrei gimnáziumban érettségizett 1872-ben, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1884-ben történelem–földrajz szakos, 1890-ben német szakos tanári oklevelet szerzett. 1886-ban A dél-magyarországi bolgárok című dolgozatáért doktori címet kapott. Sokirányú érdeklődésére jellemző, hogy művészettörténetet, régészetet és filozófiát is hallgatott, a teológiát pedig magán úton végezte el és a piarista rend tagjaként 1878-ban pappá szentelték. 1875–1910 között a rend különböző iskoláiban (Kecskemét, Kisszeben, Nagykanizsa, Temesvár, Veszprém, Szeged, Kolozsvár, Léva, Székesfehérvár, Nagykároly, Sátoraljaújhely, Nagybecskerek) tanított, szaktárgyai mellett gyakran francia nyelvet és filozófiát is. 1910-től a budapesti tudományegyetemen a földleírás nyilvános rendes tanára lett. Nevéhez fűződik a Dél-Magyarországi Néprajzi Múzeum megalapítása is. Igen termékeny szerző volt: tudományos dolgozatainak a száma több mint 170-re tehető, ismeretterjesztő cikkeit egyelőre számba sem vették. A földrajztól kezdve, a néprajzon és a gazdaságon át, a művészettörténetig és a régészetig bezárólag sok mindennel foglalkozott. Egyetemi tanári kinevezése szakmai körökben nagy ellenérzést, sőt felzúdulást keltett, a Magyar Földrajzi Társaság még küldöttséget is menesztett az uralkodóhoz, hogy rávegye a kinevezés visszavonására. A jeles földrajztudós, a későbbi miniszterelnök, gróf Teleki Pál (1879–1941) volt az egyik legnagyobb szakmai ellenfele. Elsősorban eltúlzott antropogeográfiai és társadalom földrajzi, a földrajz földtani és természettudományos vonatkozásait háttérbe szorító szemléletmódja váltotta ki a kollégák nemtetszését. Vitacikkeiben gyakran durva hangot ütött meg, emellett tudományos dolgozatai sem mindig voltak kellő szakmai színvonalúak. Érdemeként említhető a magyar tudományos földrajzi szaknyelv megújítása.

Főbb művei:
Földrajz kézikönyv Kogutowicz Manó teljes földrajz atlaszához (I-II.), 1904;
A dél-magyarországi németek, 1913;
Albánia és az albán kérdés, 1915;
Anthropogeográfia (I-III.), 1915–1919.