Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Cornides István

Komját, 1920. december 7. – † Budapest, 1999. november 1. / kísérleti fizikus,egyetemi tanár

A Komját jegyzőségéhez tartozó Ódögös majorban született, ahol édesapja gazdatiszt volt. Anyai ágon szepességi származású volt. Tardoskedden, Vágtornócon végezte elemi iskolai tanulmányait, Komáromban a bencés gimnáziumban érettségizett 1938-ban, majd az Eötvös Kollégium tagja és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója lett. 1942-től a Gyakorlati Fizikai Intézetben Békésy György (1899–1972), később Nobel-díjjal kitüntetett fizikus munkatársa volt. 1944 októberében katonai behívót kapott. Németországban angol hadifogságba esett. 1946 őszén került haza, és elfoglalta a helyét az egyetemen. A fizikaszakos tanárjelöltek részére megszervezte a demonstrációs kísérletek gyakorlatát és korszerű tanműhelyt vezetett, megszervezte a vegyészképzés igényeihez illeszkedő laboratóriumi gyakorlatokat. Bekapcsolódott az 1950-es évek elején megindult tömegspektrometriai kutatásokba. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE TTK Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. 1957-ben több hónapra börtönbe zárták. Szabadulása után kirekesztették a felsőoktatásból. 1957 és 1964 között Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinátban műszerész-szakmunkásként tudott elhelyezkedni. Tömegspektrometriás vizsgálatokkal járult hozzá az üzem megindításához. 1964-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen docensként a Fizika Tanszék vezetője lett. 1966–1985 között a Bányászati Kutatóintézet tudományos munkatársa és a Tömegspektrometriai Laboratórium vezetője volt. 1968-tól az 1990-es évek közepéig a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, majd az ebből alakult Konstantin Egyetemen vendégprofesszorként fizikát, fizikai kémiát tanított magyarul és tömegspektrometriai Kutatócsoportot hozott létre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1990-ben rehabilitálta és címzetes egyetemi tanári titulust adományozott részére. Elsősorban egyetemi tankönyveket írt, de több szakdolgozata is megjelent. A komáromi Selye János Gimnáziumban 2001-től évente Cornides István matematikai-fizikai emlékversenyt rendeznek. A tanév végén a gimnázium két diákját Cornides István Ösztöndíjban részesítik. Emlékét az egykori alma materben egy róla elnevezett fizika előadó is őrzi.

Kategóriahelyi
Életéhez kapcsolódó településekKomját [Komjatice]
Működési ideje20. század
Tevékenységi köregyetemi oktató / fizikus
ForrásinformációkLacza Tihamér: A tudomány apostolai, Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013
Rövid URL
ID115623
Módosítás dátuma2019. november 20.

Hibát talált?

Üzenőfal