* Szakolca, 1651. október 27. – † Kolozsvár, 1715. június 13. / jezsuita szerzetes,
történetíró

15 éves korában lépett a Jézus Társaságba, Csehországban (Neuhaus, Prága) töltötte noviciátusát. Az olmützi egyetemen filozófiát, Prágában teológiát tanult. 1679–1684-ben a Hradec Králové-i kollégium papja volt, közben többször is jelentkezett amerikai misszionáriusnak, ehelyett tábori lelkészként és hittérítőként kétszer is (1685–1686, 1688–1689) elkísérte a császári csapatokat a Balkánra, majd a visszavonulást követően Erdélybe került. Előbb Karánsebesen (1693), 1694–1701 között Brassóban, majd 1702–1708 között a csehországi Schurzban, Szakolcán és Kassán szolgált lelkipásztorként. 1708-ban saját kérésére ismét Brassóba helyezték, 1711-től pedig haláláig Kolozsvárott működött. Utazásairól levelekben számolt be, ezekben sok érdekes néprajzi, helytörténeti adatot közölt. Különösen érdekesek az erdélyi románságról, örményekről és bolgárokról szóló részek, illetve a rekatolizáció folyamatának leírása – ez utóbbinak maga is tevékeny részese volt. Írásai jó néhány másolatban maradtak fenn egyházi és világi gyűjteményekben, számos XVIII. sz.-i történetíró használta ezeket forrásként. Két erdélyi témájú műve kéziratban maradt: Dissertatio historica Dacia Mediterranea (1699); Epistola de missionibus in Transsylvania (1711).

Főbb művei:
De origine et progressu cultus et lacrymis prodigiosis Claudiopolitanae iconis B. V. Mariae, é. n.