* Pozsony, 1869. február 15. – † Budapest, 1935. október 1. / kémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1904)

Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte; 1896-ban bölcsészdoktori oklevelet nyert. Egyetemi hallgató korában mint gyakornok Than Károly intézetében dolgozott, majd ugyanott tanársegéd, 1902-ben adjunktus, 1904-ben az általános kémia magántanára. Németországban tett hosszabb tanulmányútján részt vett a W. Ostwald (1853–1932) és W. Nernst (1864–1941) által irányított kutatómunkában. 1908-tól a Than Károly volt tanszékének megosztásával létesült III. sz. Kémiai Intézet helyettes, 1909-ben nyilvános rendkívüli, 1924-ben nyilvános rendes tanára. A fizikai kémia akkoriban viszonylag fiatal tudományágának első művelői közé tartozott Magyarországon. Módszert dolgozott ki az ionhidratáció vizsgálatára, amelynél indifferens elektrolit ismert mennyiségeit adta a vizsgálandó oldathoz, és az elektrolízis után a koncentrációváltozásból következtetett az anion és kation hidratációjának különbségére. Megfelelő, az átviteli számot is tartalmazó képletből
a hidratált vízmolekulák száma kiszámítható.
Számos reakciókinetikai vizsgálatot is végzett, és összefüggést állapított meg a reakciósebesség és a belső súrlódás között. 1922-ben megjelent Physikai-chémiai mérőmódszerek című könyve az első ilyen témájú, magyar nyelvű gyakorlati kézikönyv volt. Híres tanítványai közül meg kell említeni Hevesy Györgyöt (1885–1966), akit 1943-ban kémiai Nobel-díjjal tüntettek ki, továbbá Erdey-Grúz Tibor (1902–1976) fizikokémikust, egyetemi tanárt, az MTA elnökét.

Főbb művei:
A carbonylsulfid hydrolytes bomlásának sebességéről, 1896;
Az ion elmélet, 1903;
A közeg befolyása a reakciósebességre, 1911;
Az ionok hidratációja, 1912;
Kísérleti chémia (tankönyv – B. G. előadásai nyomán írta: Rex S.), 1912;
Általános és anorganikus chémia (tankönyv), 1914;
Physikai-chémiai mérőmódszerek, 1921;
Organikus chémia (előadásai nyomán írta: Rex Sándor), Bp. 1930.