Bartal György
* Komáromfüss, 1785. április 24. – † Damazérkarcsa, 1865. szeptember 20. / jogász, jogtörténész, az MTA tagja
Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban és Nagyszombatban végezte. 1801–1805 között a pozsonyi akadémián bölcseletet és jogot hallgatott, 1806-ban a királyi tábla jegyzője lett, 1809-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1810-ben Pozsony vármegye másodaljegyzője, 1817-ben főjegyzője lett. 1823-ban megválasztották alispánná, 1825 augusztusában Pozsony vármegye országgyűlési követe lett. Ő is támogatta Felsőbüki Nagy Pál küzdelmét a magyar nyelv hivatalossá tétele érdekében. 1827-ben megvált a megyei szolgálattól és a királyi tábla munkatársa lett. 1830-ban udvari tanácsossá nevezték ki. 1848-ban a király személye körüli miniszter osztályfőnöke lett. Ezt a tisztséget 1848 szeptemberéig töltötte be, majd visszavonult csallóközi birtokára. Az MTA 1830-ban választotta igazgató tagjává, 1858-ban tiszteleti tag lett. Jogtörténettel, magyar történettel foglalkozott.
Főbb művei:
Commentariorum ad historiam status jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. (I-III.), 1847;
Csallóköz történeti vázlata, 1860;
Béla király halhatatlan jegyzőjének hajdani szittyáiról főtekintettel macedoni Nagy Sándor korára, 1862.
