2017. július 6-án, röviddel 16 óra után a Martosi Szabadegyetem partysátrában került megrendezésre a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj eddigi 6 évét bemutató pódiumbeszélgetés, melynek apropóját a MartFeszt és a Harmónia-díj, illetve a SZMAZE közötti megállapodás, a jövőbeli szorosabb együttműködés szolgáltatta. Ennek már az idei MartFeszten is kézzelfogható, jobban mondva füllel hallható eredményei vannak, hiszen jóval több a hazai fellépő, és a tervek szerint jövőre Harmónia színpad is lesz, ahol a Harmónia-díjasok és -jelöltek kapnak majd fellépési lehetőséget, s ezáltal nagyobb reflektorfényt. Nem véletlenül kapta a kezdeményezés a „Füled érjen hazáig“ fantázianevet.

A beszélgetés vendégei között két Harmónia Életműdíjas is helyet foglalt, név szerint Stirber Lajos zenepedagógus, karnagy és zenetörténész és id. Reiter István hegedűművész, a Szlovák Filharmonikusok egykori koncertmestere. Rajta kívül jelen volt még Huszár László, a Harmónia-díj szervezési munkái során egyre nagyobb szerepet betöltő Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, továbbá Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró, a díj ötletgazdája, aki egyben társalapító és a História zenekar frontembere. A beszélgetést a díj másik társalapítója, Lacza Gergely, a SZMMI munkatársa és a SZMAZE elnöke vezette. A harmadik társalapító, Dobosi Róbert, a Harmónia Polgári Társulás elnöke és a Harmónia-díj gálaműsorainak koordinátora és mecénása ezúttal igazoltan hiányzott, de lélekben természetesen ő is ott volt a többiekkel.
Először értelemszerűen a kezdetekről esett szó. Az alapítók eleinte nem értették, hogy 2011-ben, 21 évvel a rendszerváltás után miért csak nekik jutott először eszükbe az össz-zenei díj megalapítása, de a szervezés elején rádöbbentek, hogy hiába a jó gondolat, a nemes szándék, pénz nélkül bizony csak álmodni lehet a megvalósításról. További komoly szervezési munka volt a környékbeli hangosító cégek közti zökkenőmentes kapcsolati rendszer kialakítása a gála idejére, hiszen a nagyszabású technikai igények megkívánták az eddig lényegében egymásnak konkuráló cégek összehangolását, ráadásul ezek a cégek nem kaptak klasszikus értelemben vett gázsit sem, mivel a rendezvény nem profitorientált. A technikai háttérmunka kidolgozásában és megszervezésében nagy segítségre voltak tapasztalt magyarországi hangosítók, továbbá Zsidei János „Zsono“ a magyarországi Fonogram-díj technikai igazgatója, aki első hívásra és önzetlenül a Harmónia-díj segítségére sietett. Az első Harmónia gálának 2012-ben a Komáromi Jókai Színház adott otthont, és a produkció a sokat látott helyi stábot is meglepte, hiszen az igényes fény- és hangtechnika mellett vizuáltechnikai szempontból is újat mutatott ez a gála, legalább is felvidéki léptékkel mérve, hiszen az egyes kategóriák jelöltjeit minden alkalommal, tévés igényeket kielégítő módon, előre felvett animációs film mutatta be. Talán nem véletlen, hogy a martosi pódiumbeszélgetés során is épp az a vizuáltechnikai cég dolgozott a helyszínen, amely többek között a Harmónia-díj gálaműsorain végzett kiváló munkája alapján lett népszerű és keresett a környéken.
A beszélgetés első videóbejátszása szintén a komáromi gálaműsor idejére röpített vissza bennünket, és az archív felvételről az akkori egyik műsorvezető, Szvrcsek Anita jóvoltából megtudhattuk, hogy igazából milyen szándék vezérelte az alapítókat, amikor megálmodták ezt a díjat: „Hogy a díj szakmai berkekben minél nagyobb erkölcsi támogatásban részesüljön, a szervező bizottságot kibővítették a Csemadok Művelődési Intézetével és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságával, továbbá egy közel húsz tagú, felvidéki és magyarországi szakemberekből és zenészekből álló kuratórium a garancia arra, hogy a Harmónia-díjak méltó helyre kerüljenek.“ A 2012-es rendezvényen első ízben kerültek kiosztásra Szlovákiában szakmai jellegű zenei díjak, kizárólag szlovákiai magyarok számára. A kuratórium minden évben kifejezetten szakmai szempontok illetve a (szlovákiai) magyar zenekultúra érdekében és ápolásában kifejtett tevékenység alapján ítéli oda az arra érdemes személynek, csoportnak, csapatnak, zenekarnak vagy együttesnek zenei műfajoktól és stílusoktól függetlenül. Azt már Lábszky Olivér hangsúlyozta a helyszínen, hogy a díj küldetése a felvidéki magyar zene és zenészek elismertetése nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem az egész Kárpát-medencében.
Szintén videóbejátszásról nézhettük meg, amikor Stirber Lajos a komáromi Harmónia-gálán átveszi és megköszöni a díjat, majd a helyszínen azzal egészítette ki akkori mondandóját, hogy Komárom ma is bőven jeleskedik nagyszerű zenészekben, fiatal tanítványokban, akikre méltán lehetünk büszkék, és akikre oda kell figyelnünk. Szomorú tény viszont, hogy a hazai magyar média és a Pátria Rádió nem, vagy csak nagyon keveset foglalkozik ezzel – tette hozzá.
A Harmónia gálának nemcsak komoly és meghitt pillanatai vannak, hanem általában fergeteges afterparty veszi kezdetét a rendezvény után, amelyen a díjazottak, a jelöltek, a technikai stáb és a rendezők is kiengedhetik a gőzt. Ismét egy videóbejátszás tanúsította, a jókedv gyakran olyan magasságokba hágott, hogy pl. a többszörös győztes Rómeó Vérzik zenekar két ízben is együtt énekelte a magyar nótákat a cigányzenekarral és mulatott a többiekkel, ez pedig egy „civil“ koncert alkalmával ugye elképzelhetetlen.
A további helyszínek (Dunaszerdahely, Kassa, Somorja, Nagykapos) megemlítése után a szervezők kitértek arra, hogy minden esztendőben sikerült egy kicsit feljebb tenni és megugrani azt a bizonyos lécet, pedig már az első díjátadón sem spóroltak a látvánnyal. Legutóbb már a magyarországi köztévé műsorstruktúrájába is szervesen beépült a Harmónia-díj, hiszen élő belépésekkel, skype- és stúdióbeszélgetésekkel, illetve helyszíni élő jelentkezésekkel folyamatosan jelen volt az MTVA műsoraiban. Ennek ellenére idén a pályázati forrásokból sajnos jóval kisebb összeg érkezik a Harmónia Polgári Társulás számlájára, így az Érsekújvárra tervezett őszi gála – ha nem történik egy kisebb csoda – valószínűleg csak szerényebb körülmények között realizálható. Erre rímelt Huszár László mondandója is, aki megjegyezte, hogy a Szlovák Kormányhivatal által már hónapok óta jóváhagyott pályázati összegek a mai napig nem érkeztek meg, és így egy akció szervezőjének saját zsebéből, rosszabb esetben másoktól kell hiteleznie, hogy a rendezvényt realizálni tudja. Ezt pedig nem lehet a végletekig fokozni, hiszen ez a rendezvényszervezőkre és a szereplőkre nézve is méltatlan helyzetet szül, s egy bizonyos idő után a hosszú évek során kiépített rendezvényháló a nagy anyagi terhelés hatására egyszer csak szétszakadhat. Többek között a nagyobb rendezvények biztos hátterére is felhívta a figyelmet, mert „jól működő, valóban színvonalas akciókat csak stabil anyagi helyzet és intézményes háttér biztosíthat“, szögezte le.
Az utolsó videóbejátszás id. Reiter István életútját mutatta be nagy vonalakban. A Harmónia Életműdíjas hegedűművész a helyszínen is kiemelte, hogy lélekben igazából kassainak érzi magát, és a Márai olvasatában értelmezett kassai polgári lét, a helyi kultúra és a művészi élet mennyire meghatározónak bizonyult számára, amiből aztán a későbbiekben is meríteni tudott. Szomorúságának adott hangot viszont a tekintetben, hogy pár esztendeje, amikor Kassa Európa egyik kulturális fővárosa volt, mennyire elhallgatták és mennyire méltatlanul kezelték Kassa magyar vonatkozású kulturális értékeit. A vox humana-t id. Reiter István kisvártatva a hegedűre cserélte, s fiával, ifj. Reiter Istvánnal közösen előadott három szerzeményt a közönség csenddel, majd nagy ovációval köszönte meg. Valószínűleg ez volt az első komolyzenei blokk a MartFeszt történetében, de ha minden jól megy, nem az utolsó. A pódiumbeszélgetést Dobi Géza születésének 80. évfordulójára idén rendezett emlékkoncert DVD-jének egyik videóbejátszásával fejezték be. A felvételen Stirber Lajos karnagy úr által rendezett műsor egyaránt fülbemászó és látványos záróakkordjaként a Gaudium Vegyeskar a Martosi Hagyományőrző Együttes táncosaival és a jeles zenészekkel közösen előadott produkcióval kápráztatta el a közönséget. A komáromi ősbemutatónak számító Három a tánc koreográfiáját Ölvecky Mónika és Árpád készítette, az előadást pedig egy hajdani Dobi-tanítvány, Kulin Eduárd hegedűművész hangszerelte.

-hpt-