A Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberre emlékezik a Rákóczi Szövetség április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján.
A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.
A Rákóczi Szövetség az emléknap alkalmából Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére irodalmi- és történelmi pályázatot hirdetett, valamint Gálaműsorral emlékezik a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.
Az emlékműsor keretében közéleti személyek beszédei, felvidéki művészek, középiskolások alkotta kórus és néptáncosok műsora mellett dokumentumfilmmel, történelmi előadással emlékeznek a szülőföldjükről elűzöttekre.
A megemlékezés keretében a Rákóczi Szövetség elismerésben részesíti azt a 47 felvidéki települést, ahol 2014. március 15-én a szlovákiai köztársasági elnökválasztáson az egyetlen magyar jelöltre, Bárdos Gyulára leadott szavazatok meghaladták az adott település magyar nemzetiségű lakóinak arányát.
Helyszín: Magyarság Háza; 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
Időpont: 2014. április 12., 16 óra
A Rákóczi Szövetség pályázati felhívással fordult Kárpát-medencei partnereihez, szervezeteihez, köztük számos középiskolához azzal a céllal, hogy minél több településen, iskolában emlékezzenek meg, a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezer magyar emberről. A Szövetség támogatásával számos helyszínen rendeznek helyi megemlékezést nemcsak a Felvidéken és Magyarországon, hanem a Kárpát-medence más területein.
Program:
Hibát talált?
Üzenőfal