Népi harci testkultúra a Barkóságban
A magyar nép eredendően harcos nép, így birtokolja a rá jellemző harci testkultúrát. A harci testkultúra két irányát különböztetjük meg: népi és katonai harci testkultúra. Alapvetően egy tőből fakad mindkettő, majd később, az emberi életkor bizonyos határa után kettéválik.
A kutatásaink témája a népi harci testkultúra, amely elsősorban olyan gyermeki virtusos elemeket tartalmaz, amelyek a harci készségeket fejlesztenek, illetve egy kezdetleges formát, foltokat adnak egy újabb lehetőségként. A népi harci testkultúrát is két oldalról közelíthetjük meg: a pásztoremberek és a parasztok (nem pásztorok). A pásztorokat azért emeljük ki, mivel bizonyos eszközöket, mint pl. a bot, fokos, karikásostor, stb. munkaeszközként használták elsősorban, de a mindennapi használatuk során fegyverként is forgatták, ha úgy került a sor. Mindezek értelmében a használatuk tovább, felnőtt korban is megmaradt és hagyományozódott tovább, míg a parasztok általában a gyermekkor kinövése után elhagyták e harci jellegű játékokat.
A gyűjtőterületünk a Felvidékre eső Barkóság volt, amelyet bizonytalanul határoztunk meg. Segítségül vettük Paládi-Kovács Attila Barkóság és népe című művét, amiben kifejti több álláspont meghatározását a barkó falvakról. Próbáltunk egy középutat választani, így került számításba Gömöralmágy, Dobfenek, Gömörpéterfala, Jeszte, Gesztete és Détér. Ezen területekről különböző korosztályú egyéneket kérdeztünk. Kirajzolódott, hogy melyek voltak azok a játékok, amelyek változtak az idő során külső behatásra, melyek voltak azok, amelyek mára már eltűntek, s melyek azok, amelyek esetleg újszerűen bontakoznak.
A kutatott anyag konkrétan a magyar népi birkózási formákra, karikásostorra, bothasználatra, fokosra, íjazásra, hajítójátékokra és a bicska témára összpontosult, amelyet 28 adatközlő adatait feldolgozva állapítottunk meg.
Hibát talált?
Üzenőfal