Madari szüret
A szőlő betakarítása, vagy ahogy Madaron mindenki emlegeti, a szüret nagy eseménynek számított a faluban. Mivel szinte minden családnak volt egy kis szőlője, amit egész évben kapálgatott, kötözgetett, ápolgatott, hogy szeptember végén, illetve október elején aztán nekigyűrkőzzön a család apraja-nagyja és leszüretelje a termést.
nem volt ez egy egyszerű munka, nagy készülődést igényelt. A férfiak már napokkal előtte kimosták a fahordókat, hogy kellőképpen kiszáradjanak, mire eljön a szüret ideje. Aztán a kádat is el kellett mosni, amibe a szőlőt beledarálták, rendbe kellett tenni a sutyút (Madaron a szőlőprést nevezik így) és a puttonyokat is, el kellett készíteni a kannának, késeket, metszőollókat, hogy a szüret reggelén már csak neki kelljen állni a munkának.
Kora reggel aztán a háziasszony megsütötte a töpörtyűs pogácsát, hozzápakolt néhány hajszálvékonyra szelt sonkát, dércsípte pirospaprikát, ecetes tormát, foszlós fehér kenyeret, bepakolta egy kockás abrosszal bélelt kosárkába, mellé tett fél liter házi szilvapálinkát, hogy mire összejön a társaság, legyen mivel megkínálni őket.
A legszűkebb család ezen a napon kibővült a távolabbi rokonokkal, a jóbarátokkal, akár a szomszéddal is, hogy a munkát mihamarabb be lehessen fejezni. A napot aztán egy kupica pálinkával kezdte minden felnőtt, hogy az őszi hideg ki ne fogjon rajtuk, de belülről melegen tartsa a lelket. Volt, aki kettővel is meg bírt inni. Ettől aztán jó kedve kerekedett a szüretelő társaságnak, és mire a nap sugarai valamelyest fölszárították a hajnali párát, már javában folyott a munka.
Szüret
A madari szőlő közepébe
Megérett a ropogós cseresznye,
Olyan piros, mint a cseppentett vér,
Meghalok a régi szeretőmért.
Lányok, lányok rólam tanuljatok,
Katona szeretőt ne tartsatok
A katonát elviszik messzire,
Rá sem gondol, hogy voltam szeretője.
Olyan legény akart hozzám járni,
Ki az ajtót nem tudta bezárni,
Megtanulja, lesz még rá ideje,
Szüret után leszek szeretője,
Utána meg a kedves felesége.
Ketten fogtak közre egy szőlősort, egyik az egyik feléről, másik a másik feléről, hogy könnyebb legyen szedni. Mindig egy ügyesebb és egy kevésbé ügyes került össze párba, ha volt gyerek is a munkások között, akkor egy felnőttel dolgozott össze, hogy senki ne maradjon le. A tőkékről a kannákba szedték a szőlőfürtöket, és komoly verseny alakult ki a párok között. Ha valaki elkapkodta a dolgát, és ott maradt a tőkén egy-egy fürt, bizony visszarendelték. Számon tartották, ki hány kannával szedett már le, és melyik sorból hány puttony szőlő került ki. Mert volt egy puttonyos ember, aki összegyűjtötte a kannákból a szőlőt, és kihordta a sor végére. Ott aztán a kocsira pakolták a megtelt puttonyokat. nem volt ritka az énekszó, a hangos nevetés, egymás ugratása. Ha sok volt a szőlő, akkor félidőben megpihentek, előkerült a kockás abroszból a hazai, akadt még a szilvapálinkából is, és mire minden szőlő felkerült a kocsira, addigra már nagyon jó kedve volt a társaságnak.
A pincénél aztán a leszedett szőlőt ledarálták a nagy kádba. A daráló összerakása és a szőlő darálása férfimunka volt. Komoly fizikai erőnlétet igényelt. Mire megtelt a kád, beesteledett, az asszonyok addigra megfőzték a vacsorát. Szomjoltónak friss mustot töltöttek mellé, amit a nagykádba tett szűrőből lehetett merni.
Néhány nappal később, amikor a szőlő kellőképpen levet eresztett, hordókba szűrték, és a szőlőhéjat a sutyúba szedték, hogy az utolsó cseppet is kipréselhessék belőle. A sutyú egy henger alakú, fa lécekből, fém abroncsokkal összefogatott prés, melyet kézi erővel húztak egyre szorosabbra, és az aljánál egy kis vályú gyűjtötte össze az értékes nedűt. A nedvességétől megfosztott szőlőhéj és magok, azaz a terkő sem veszett kárba, mert később ebből készült a terkőpálinka. Egyébként a libák is szerették, és ha kissé erjedésnek indult már, kellemesen be is rúgtak tőle.
A hordókban aztán a mustból előbb murci, aztán – ahogy a forrás mind tovább tartott – bor lett. Minden gyerek tudta, hogy a pincébe tilos bemenni, amikor forr a bor, mert a keletkező gázok halálos mérgek, és a felnőttnek is csak égő gyertyával a kezében szabad lemenni, ha valamiért nagyon muszáj.
A borkészítés tudománya a családban apáról fiúra szállt.
