Amikor átmentem Oláh Karcsi bácsihoz és megkérdeztem, hogy feltehetnék-e pár kérdést a mesterségéről nagyon szívesen fogadott, és örömmel beszélt a fonásról. Karcsi bácsi, kosárfonó- és seprűkészítő mester hétéves korában kezdte elsajátítani a mesterséget a nagyapjától. Mutatott pár képet, ahol éppen Németországban van, ugyanis minden évben rendeztek ott egy úgynevezett hagyományőrző vásárt, ahova a szomszédos országokból érkeztek különféle kézműves dologhoz értő emberek, illetve felnőttek és gyerekek egyaránt. Az emberek szívesen odamentek hozzá, hogy elsajátítsák a kosárfonás alapjait, vagy csak, hogy egyszerűen érdeklődjenek róla. Minden évben szívesen ellátogatott a vásárra, és örömmel fogadta az érdeklődőket. Elmesélte, hogy egy kosárfonás hogyan is zajlik: Először is, a kosárhoz való vesszőt november ,illetve december környékén kell szedni, amikor már fagy van. Az a vessző a legjobb, amit ha megcsavarsz, nem jön ki a leve. A vesszőket utána vastagság szerint kiválogatják. A főágak mindig vastagabbak. A kosarat úgy fonják, hogy két szálat kívülről, majd két szálat belülről. A kosarak különböző méretekben és díszítésekkel elkészíthetőek. A legfontosabb eszközök a kés, metszőolló, tömörítő- és gumikalapács. Miközben ezeket mesélte, áradt belőle a szeretet a mestersége iránt. Engem, illetve mindenkit arra bátorít, hogy tanuljuk meg a kosárfonást, ugyanis ma már nagyon kevesen értenek hozzá. A megtanulásához csupán kézügyességre és arra van szükség, hogy szeressük amit csinálunk, ha ezek megvannak, akkor már mehet is a tanulás. Én is szívesen megtanulnám, de nekem sajnos nincs kézügyességem, viszont mindenki mást bátorítok, hogy próbálják meg, mert megéri. Különlegesnek érzem a falunkat, ugyanis a környező településeken se nagyon fordul már elő ez a szakma.