A karikásostor elsősorban a pásztorok munkaeszköze volt, de sok esetben előfordult az egyszerű emberek körében is, illetve a gyermekek kezében, látván, hogy hangosat lehet vele cserdíteni, vonzotta a gyermeki szenvedélyt!
Az ostorcserdítésnek több fajtáját ismerjük, elnevezésüket elsősorban arról kapták, hogy milyen pásztor használta őket. Erre nem volt különösen szabály, de volt példa, hogy az idős pásztor felsorolta őket. Ilyen a csikós, kanász gulyás-csordás. Juhászoknak nem volt szükségük különösen ostorra, az ő munkaeszközük a kampósbot volt, ettől függetlenül szinte mindenki tudott bánni a karikással.
A virtusjáték abban rejlett, hogy ki tud nagyobbat cserdíteni a karikással, illetve azok, akik gyakrabban forgatták a kezükben, még pontosan is tudtak vele csapni, nem csupán megszólaltatni!

Emlékezet Gömörpéterfaláról:

„Annak idején tudtam, gyerekkoromba. Akkor ott kinn a pusztán minden ilyenünk volt. Ott valódi betyáremberek voltak.
Ha egy juhásznak nem volt ostora, akkor nem volt juhász, vagy aki nem tudott csapni vele, akkor az nem volt juhász!
Volt, hogy valami vesszők felállítva, és azt próbáltuk eltalálni, de mint gyerekek. Hát a pusztán nekünk ez volt a játék.”
(Ádám István – Bodajszi Barna)

„Fontunk az ostort kenderből, nyolcágút. Jártunk az ökörrel, mikor szabad vót az ökör, vittük a legelőre. Tudtam pontosan is csapni az ökörrel. A készítést nagyapámtó tanultam.
Használták pásztorok, akik jártak énekelni a házhoz sorba. Azok használták.”
(Illés Géza)