Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Beretkei Református Árvaház

Beretkei Református Árvaház

„A beretkei sziklák azok a kövek, amelyek csodákat suttogva némán is beszédesek […], hallgassuk e néma sziklák beszédét a szeretet hatalmáról.”

Gérecz Lajos árvaházi igazgató

Távol a modern civilizáció minden zajától, Dél-Gömör lankás dombjai között, a Sajó és a Murány-patak találkozásánál terül el a bájos település, Beretke. A mintegy 350 lakosú falut csaknem teljesen magyarok lakják. Többségük a katolikus vallást követi, kisebb részük református. Templomuk azonban csak az utóbbiaknak van, a katolikusoké ugyanis a második világháborúban elpusztult.
Korábban több nemesi udvarház is volt itt, de a 19. századra ezek közül már csak kettő maradt. Az egyik a Beretky Zsigmond által épített barokk kúria, melyben jelenleg a községi hivatal működik, a másik az ugyancsak a Beretkyek által 1723-ban a falu közepén kiemelkedő sziklás domb tetején emelt kastély. A helybelieken kívül már csak kevesen tudják, hogy ez utóbbiban 1929-től 1944-ig a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház első egyetemes fenntartású árvaháza működött.

Előzmények
Az árvaház felállításának előzményei egy 1928 májusában Rimaszombatban tartott református leánykonferenciáig nyúlnak vissza. Ezen a rendezvényen vetette fel Bácsy Gyula kárpátaljai lelkész az akkor épp új gazdát kereső rozsnyói gyógyfürdő szállodaépületének árvaház céljára való megvásárlását. A felvetés elnyerte a résztvevők tetszését, és felterjesztették az összegyházi ügyekben illetékes Egyetemes Konventhez. Még a konferencián felkérték Bácsyt az intézmény vezetésére. Ő ezt el is vállalta. Nem várva meg a további fejleményeket a Rozsnyóhoz közeli Beretkére költözött, és a kis helyi református gyülekezet lelkésze lett. Ekkor sokak számára úgy tűnt, hogy a konventi ülés már csak formalitás lesz, a történések azonban más irányt vettek. A konvent ugyanis, igaz, mindössze egyetlen szavazatkülönbséggel – főként anyagi okokra hivatkozva – az épület megvétele ellen foglalt állást. Bácsy csalódottságában legszívesebben visszament volna Kárpátaljára, de nem tehette, már beiktatott lelkész volt Beretkén. „A beretkei magas sziklán állott a paplak – írja visszaemlékezésében –, derékig érő tövisek között, onnan néztem, hogy mit szándékozik velem tenni az Isten. A beretkei lelkészi állás oly csekély jövedelmű, hogy abból nemcsak tisztességesen, de sehogy sem lehetett megélni […] De csendesen megnyugodtam és munkához láttam. Legelőször a töviseket irtattam ki, több száz szekér földet hordattam a sziklára és ott virágoskertet létesítettem.” Ebben a helyzetben azonban az árvaház ügye újabb, váratlan fordulatot vett. Beretke földbirtokosnője, Tornallyay Margit – Bácsy Gyula ösztönzésére – a református egyháznak ajándékozta egyik helybeli kastélyát, és az épület felújításának a költségeire 100 ezer koronát adományozott. Ebben az épületben nyitotta meg kapuit 1929. október 31-én 10 fiú és 2 leány árvával a Beretkei Református Árvaház.
Az intézménybe csak törvényes házasságból származó református árvákat, félárvákat és később rendkívül rossz szociális helyzetben levő gyermekeket vettek fel, akik főként szegény földműves-, napszámos- vagy iparoscsaládból származtak. A gyermekek átlagos létszáma az árvaház fennállása idején harminc és negyven között mozgott. Az intézmény igazgatója az első hat évben Bácsy Gyula volt. Felesége, egy, időnként két nevelő vagy diakonissza, egy szakácsnő és egy mindenes segítette őt. Bácsy távozása után az intézmény vezetését a helyi református elemi iskola igazgatója, Gérecz Lajos vette át.

Dolgos hétköznapok
A Beretkére került árvákat minden tekintetben kifogástalan körülmények fogadták. A fiúk és lányok külön hálószobában aludtak. Mindennapjaikat a tanulás-munka-játék tevékenységi formák hármasa határozta meg. Számos munkát ők végeztek az árvaház körül: a takarítást, mosást, favágást vagy épp a kertészkedést. Nagy gondot fordítottak az árvák fizikai felkészítésére is, a hangsúly azonban a vallásos lelki nevelésen volt.
Taníttatásuk a község református elemi iskolájában folyt. A jobb előmenetelűek a sajógömöri evangélikus polgári iskolába kerültek. A Beretke és Sajógömör közti mintegy öt kilométer hosszú utat naponta kétszer gyalogszerrel kellett megtenniük. A felcseperedő fiú árvákat főként iparossegédnek adták, a tehetségesebbek közül azonban volt, aki gimnáziumban vagy tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Az első évtől kezdve minden esztendőben gondoskodtak arról, hogy a gyermekeknek felejthetetlen nyári vakációjuk legyen. Az ún. nyaraltatási akció során olyan családok jelentkezhettek értük, akik hajlandóak voltak gondoskodni nyári ellátásukról.
Hogy miként telt a beretkei árvák átlagos napja, azt érzékletesen mutatja be Gérecz Lajos árvaházi igazgató egyik írása: „Reggel van. Hatot mutat az óra. Megcsendül az árvaház kis harangja, Egry Ferenc ajándéka. Hangja messze elhallatszik a Sajó völgyében. Az este pihenésre tért ház megéled. A kis ágyacskákból talpra ugranak a gyerekek. Azonnal öltözéshez fognak. Nincs idő a tétlenkedésre. A nagyobbak már fel is öltöztek. Testvéri szeretettel segítenek a kicsinyeknek. A kis ágyacskákat még csak a nagyobbak tudják szépen megvetni. A két »hetes« a betonnal borított padlót és folyosót is felmossa hét órára. Ekkor újra megszólal a harang. A gyereksereg már katonás sorban állva vár vezényszóra a tornagyakorlathoz. … Tizenöt percig tart a reggeli torna. Ekkor reggelizünk. Kenyér és tej a reggeli. Templomba megyünk ezután, hogy Isten áldását kérjük napi munkánkra. Nyolctól tizenkettőig iskolai tanítás van. Délben ebéd. Minden étkezés előtt énekelünk és imádkozunk. Az ebéd levesből, főzelékből és kenyérből áll. Kétszer van hetenként tészta és hús. Egytől háromig ismét tanítás. Háromtól négyig szabadfoglalkozás. Négykor uzsonna. Azután hatig tanulás, közben tizenöt perc szünet. A délutáni órákban és csütörtökön szoktuk elvégezni a kerti munkát, mert az árvaháznak nagyon jó kertje van. Különösen nagy hasznát vesszük a kertnek ősszel, míg adományok nem érkeznek… Fél hét. Este van. Messzehangzóan csendül az árvaház kis harangja. Énekeskönyvvel és Bibliával gyülekezünk az ebédlőben… Hálát adunk az imádság szavával a mindenhatónak, hogy a mai napot is védőszárnyai alatt tölthettük el.”
„Az volt a szokás – eleveníti fel az árvaház egykori lakója, a zselízi Borsos Zoltán -, hogy az új gyereknek mindig hoznia kellett egy új mesét. […] Aztán voltak törzsmesélők is, köztük én is ilyen törzsmesélő voltam. Esténként mindaddig meséltünk, míg alvó szuszogást nem hallottunk. Ekkor a mesélő megkérdezte: »Van még ébren valaki?« Ha jeleztek, hogy igen, akkor újra megkérdezte: »Mondjam tovább?« Ha azt válaszolták, hogy igen, akkor folytatta a mesélést mindaddig, míg az utolsó árva is el nem aludt.”

Háborús idők
Az árvaháznak számos nagylelkű támogatója és segítője volt. Nagy részük a gömöri egyházmegyéből került ki. Közülük is kiemelkedett azonban a már említett Tornallyay Margit és testvére, a tornaljai földbirtokos és egyházkerületi főgondnok, Tornallyay Zoltán. „Annak idején, mikor a nagyszülők meghaltak – meséli a Budapesten élő, 81 éves ifj. Tornallyay Zoltán -, volt egy örökösödési megbeszélés nagynéném, Tornallyay Margit és apám között. Miután nagynéném Beretkén élt a keresztanyjával, Fialka Erzsébettel, úgy döntöttek, hogy a beretkei birtok – amely közel olyan nagy volt, mint a tornaljai – legyen az övé, a tornaljai pedig Tornallyay Zoltáné, az édesapámé. Nagynéném így Beretkén gazdálkodott. Volt egy nagyon jó gazdatisztje, Szaniszló Barna, aki kiváló rendbe tartotta a gazdaságot.” Mivel családja, gyermeke nem volt, vagyona jelentős részét a református egyház támogatására, elsősorban az árvaház fenntartására fordította.
Testvére, Tornallyay Zoltán is mindvégig megkülönböztetett figyelemmel kísérte az intézmény sorsát. Alapításához 10 000 koronás adománnyal járult hozzá. A konventi árvaházi bizottságnak felállításától kezdve tagja, majd hosszú évekig elnöke volt.
Az 1938. november 2-án aláírt első bécsi döntés értelmében Beretke újra Magyarországhoz került. A határmódosítás után valósult meg az árvaház épületének a korszerűsítése is, mely az elektromos áram, valamint a vezetékes ivóvíz bevezetését jelentette. Az intézmény életében a második világháború sokáig nem éreztette hatását, de annak elhúzódásával ez fokozatosan megváltozott.
1944 szeptemberében a front közeledtének a hírére az intézmény vezetősége igyekezett az árvákat rokonaiknál vagy befogadó családoknál biztonságba helyezni. Az utolsóként elküldött három gyermek között volt Szoják Erzsébet is, aki később ekként emlékezett vissza a történtekre: „Én másik két gyerekkel Pelsőcre mentem gyalog. […] Ők ott maradtak, mert megtalálták azokat, akikhez mentek, úgyhogy innen egyedül mentem tovább. Sokat sírtam, hogy milyen jó azoknak, akiknek van kihez menni. Így sírva jutottam el Berzétére. Úgy tudtam, hogy ott laknak a nagymamámék és testvérem, Józsika. Meg is találtam őket, bekopogtattam hozzájuk, és sírva borultunk egymás nyakába. Végre megtaláltam én is azokat, akikhez tartoztam.” Két árva azonban így is Beretkén maradt, ők Gérecz Lajos igazgatóval egy erdei barlangban vészelték át a front átvonulását. A falut már november végén szovjet belövés érte, és a belövések december 25-e után rendszeressé váltak. A katolikus és a református templomból is jóformán csak a négy fal marad meg, de legalább megvédték a mögöttük található árvaházat, mely így csak néhány találatot kapott. A szovjet katonák január 12-én szállták meg a falut, és szinte minden mozdíthatót elvittek az árvaházból.

Megfosztva, nincstelenül
A háború végeztével az elküldött árvák már nem tértek vissza, Gérecz Lajos árvaházi igazgatót pedig 1947-ben Málnapatakra (Málinec) nevezték ki tanítónak. Mivel az árvaház épülete kisebb javítások után lakhatóvá vált, Borza Zoltán és családja a lelkészlakból, mely szintén találatot kapott, ide költözött.
Az épületet a kommunista hatalomátvételt követően államosították. A református egyház a rendszerváltás után visszakapta. Falain a mai napig láthatók a második világháború nyomai. Jelenleg egy roma család lakik benne. Időnként ugyan születnek elképzelések a felújítására és hasznosítására – legújabban turistaházzá való átalakítása merült fel -, ezek megvalósítása azonban egyelőre várat magára.
De mi lett a sorsa az árvaház létrehozásában és fenntartásában oly nagy szerepet játszó Tornallyay családnak? Ők a front átvonulása alatt, majd a háborút követően is őseik földjén maradtak – ez végül hibás döntésnek bizonyult. A család tagjait a beneši dekrétumok értelmében mint a szlovák nemzet árulóit és ellenségeit megfosztották minden vagyonuktól. Tornallyay Margit azonban ezt követően sem volt hajlandó elhagyni Beretkét, és 1957-ben bekövetkezett haláláig volt gazdatisztje családjánál tengette életét, teljes nincstelenségben. Testvérét, Tornallyay Zoltánt a szovjet megszállást követően felbátorodott helyi kommunisták egy csoportja megtámadta, és súlyosan bántalmazta. A háború után ugyan még megpróbálta rendbe hozni tornaljai gazdaságát, de erre már nem volt lehetősége. Először erdejétől, majd földjétől, végül kastélyától fosztották meg. 1946-ban többszöri agyvérzés következtében hunyt el.
Talán a sors kegyes fintora, hogy a család Tornalján elkobzott kastélyában az állami szervek 1950. január 1-jétől máig működő járási árva- és lelencházat létesítettek. Így a Tornallyayak egykori vagyona, vagy legalábbis annak egy része, egészen napjainkig az árva és elhagyott gyermekeket szolgálja.

Galo Vilmos: „És megszólalnak a kövek…”

Az árvaház 1929. október 31-én nyitotta meg kapuit az árvák számára. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház első egyetemes árvaháza volt. Az intézetbe árvák, félárvák kerültek, akik elsősorban szegény családok, iparosok, földművesek, napszámosok gyerekei voltak. Az árvaház megalapításában nagy szerepe volt Tornallyay Margit birtokos úrnőnek, aki felajánlotta egyik kastélyát az árvaház részére valamint 100 000 korona támogatást is. Az árvaház első igazgatója a kárpátaljai Bácsy Gyula lelkész lett, aki odaadó munkájával sokat tett az árvaházért és az árvákért. Az árvaház 1944 végén zárta be kapuit. Sajnos a II. világháború alatt megrongálódott az épület, és a berendezési tárgyak is odavesztek. Jelenleg már lakhatatlan, romos állapotban van.

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA
Szakterületkulturális örökség
TelepülésBeretke [Bretka]
Értékszint3. felvidéki magyar értéktár
A JAVASLATTEVŐ ADATAI
JavaslattevőCSEMADOK Alapszervezet
TelepülésBeretke
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
Indoklás

A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház által létrehozott négy árvaház közül a beretkei volt az első. Történetén keresztül olyan önzetlen, nagylelkű, kitartó és elhivatott emberekkel ismerkedhetünk meg, mint Tornallyay Margit birtokos úrnő, Tornallyay Zoltán földbirtokos, Bácsy Gyula lelkész, Gérecz Lajos tanító, akik munkájukkal mindent elkövettek azért, hogy az árvaház létrejöhessen, fennmaradjon, és a lehető legtöbbet nyújtva nevelje a kis árvákat. Példaértékű tett volt az övék, ami az utókor számára nem veszhet feledésbe.

Forrás, adományozó

Galo Vilmos: A Beretkei Református Árvaház története, 1929-1944
Galo Vilmos: Arcképek a Beretkei Református Árvaház történetéből, Gömörország, XII. évf., 3. szám, 2011
Galo Vilmos: „Az úrtól lett és csodálatos a mi szemeink előtt“, Gömörország, XII.évf., 3. szám, 2011
http://archivum.vasarnap.ujszo.com/vasarnap/201151/karacsony/es-megszolalnak-a-kovek

Az Árvaház történetéről egy dokumentumfilm is készült, amelyet Galo Vilmos készített.

MELLÉKLETEK
Rövid URL
ID91695
Módosítás dátuma2017. október 18.

Hibát talált?

Üzenőfal