Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4091 bejegyzés

Új központi temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Apátújfalu [Opatovská Nová Ves])

december 31, 2016
Később a temetőkert másik részében egy újabb központi keresztet emeltek. Ez már egy kevésbé igényes, háromlépcsős műkő kereszt, melynek szárvégei – a régi feszület mintájára – ugyancsak csipkézettek. Korpusza ezüstözött vasból készült, feliratán pedig ez áll: Isten dicsőségére / állították / az apátújfalusi hívek / 1964.

Új központi temetőkereszt az Öregtemetőben (szakrális kisemlék) (Kőkeszi [Kamenné Kosihy])

Az újabb központi kereszt szürke műkőből készült. A betonalapzaton álló, egyenes szárvégű kereszt oszlopán ez a dedikáció áll: „Isten dicsőségére állította özv. Kráncs Jánosné 1968. Jézus add, hogy hozzád térjek, veled haljak, veled éljek.” A kereszten ezüstözött vaskorpusz látható, jobbra fordított fejjel, kifeszített karokkal, egymás mellé helyezett két lábszárral.

Ujágh Attila jelképes sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Merény [Nálepkovo])

Ujágh Attila 20 éves korában adta életét a magyar hazáért az első nagy háborúban.

Újfalusi fakereszt (szakrális kisemlék) (Sárosfa [Blatná na Ostrove])

Korábban a település Újfalui részében állt, onnan helyezték át a község temetőjébe. Újfalu a régi iratok szerint puszta volt, jelenleg gazdasági udvar, magántulajdonban van.

Újvár (Leányvár) (épület, építmény) (Selmecbánya [Banská Štiavnica])

Akárhonnan közelítjük meg a várost, azonnal szembetűnik annak déli oldalán emelkedő domb tetején Selmecbánya jelképe a négy saroktornyos, csúcsos tetejű Leányvár. A monda szerint a szép és dúsgazdag Rössel Borbála építtette. A vár helyén ugyanis akkoriban akasztófa állott, ami Borbála palotájából jól látható volt. Amikor kitekintett az ablakon, gyakran összerázkódott ijedtében az akasztófa láttán. Hiába...

Ujváry Zoltán szobra (szobor, emlékmű, emléktábla) (Lévárt [Leváre])

Tornaljától északra a Turóc patak által vágott festői völgyben fekszik Lévárt, Gömör legapróbb települése. 2021. július 10-én Gömör szülöttének és néprajza híres kutatójának, dr. Ujváry Zoltánnak szobrot avattak. Ujváry Zoltán bronz mellszobrát Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztályának főosztályvezetője, Halász Márta, Lévárt polgármestere, valamint Lukács János, a szobor alkotója leplezte le. Az új...

Unicornis, Egyszarvú szobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nagymegyer [Veľký Meder])

Az öt milliméter vastagságú acéldrótból készült hat méter magas szobor a magyarországi Ács János festőművész alkotása. A monumentális egyszarvú szobrának talapzatán tábla jelzi, hogy az unikornis a szüzesség és a szeretet szimbóluma. A nagymegyeri id. Plauter Péter családjával együtt 2009-től Meger Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium néven alkotótábort rendez a Plauter-kúriában. Évente rendszeresen tavasszal és ősszel,...

Urbancsik-féle Lourdes-i barlang (szakrális kisemlék) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

A főút menti egyik telken a 20. század közepén Urbancsik Mária építtetett egy Lourdes-i barlangot, amely tulajdonképpen egy képoszlopszerű építmény. Az itt kápolnának is nevezett alkotás alsó része téglából készült. Félkörösen végződő felső részének bemélyedésében a Lourdes-i Szűzanya szobrát helyezték el, amely egy fakeretes, üveges ablak mögött látható. A képoszlopot fehér vakolat borítja, s pléhvel...

Urbánka (szakrális kisemlék) (Kelenye [Kleňany])

Szent Orbán tiszteletére emelt kápolna, a népnyelv Urbánkának hívja. A falu egyik szőlőhegyén helyezkedik el. Boltíves bejárata a falura néz, belül apró oltár, Jézus, Szűz Mária  képei.

Ürge József plébános sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vágsellye [Šaľa])

A Bars megyei Verebélyen született 1889. szeptember 5-én. Pappá szentelték 1915. május 16-án. 1916-tól szolgált tartalékos tábori lelkészként 1918-ig. Vágsellyei lelkészként ő áldotta meg az 1940. november 10-én felavatott 1. világháborús és országzászlós emlékműveket. 1960. május 2-án hunyt el. Sírja a vágsellyei temetőben található meg.

Ürge Mária emlékére állított kopjafa (szobor, emlékmű, emléktábla) (Lég [Lehnice])

A légi magyar iskola pedagógusának 1991-beni halálának emlékére az erdélyi Szentegyházaiak kopjafáját az iskola udvarán, a főbejárat mellett helyezték el. Ürge Mária a Csalló Népművészeti Együttes zenekarának alapító tagja és szervezője, a Híd Vegyeskar vezetője és a Csali gyermektánc-együttes irányítója. Elévülhetetlen érdemei vannak Somorja város népművészetének megőrzésében és fejlesztésében. A Csemadok somorjai vezetőségének és a Csemadok...

Ürge Mária sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Somorja [Šamorín])

Ürge Mária, tanító, népművelő (1952 – 1991) A Csalló Népművészeti Együttes zenekarának alapító tagja és szervezője, a Híd Vegyeskar vezetője és a Csali gyermektánc-együttes irányítója. Elévülhetetlen érdemei vannak Somorja város népművészetének megőrzésében és fejlesztésében. A Csemadok somorjai vezetőségének és a Csemadok Központi Bizottsága Néprajzi Társaságának a tagja. Az alapiskolát és gimnáziumot Somorján végezte, majd Nyitrán szerzett...

Urunk szenvedése kápolna (épület, építmény) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

A Szent György-templom mellett álló halottas kápolnát az 1781-es Batthyány érsek-féle összeírásból jól ismerjük. 1781-ben az egykori szemlélődő a téglafallal, s benne a régi temetővel körbevett templomot látta maga előtt (vagyis a Szentfundust). A temető falain belül található, írja, „a megholtak nyilvános kápolnája”, amely „jó anyagokból van felépítve” (kő és fa), torony nélküli, s benne...

Urunk Színeváltozása katolikus templom (épület, építmény) (Tornóc, Vágtornóc [Trnovec nad Váhom])

Urunk Színeváltozása tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1725-ben, gróf Hunyadi István adományából épült barokk-klasszicista stílusban. 1933-ban megújították.

Út menti kápolna, képoszlop (szakrális kisemlék) (Gúta [Kolárovo])

A Túzokos farm természetvédelmi és tájvédelmi tevékenysége nagyon széleskörű. 2019 augusztusában gyerekek is bekapcsolódhattak az ottani munkába a Réti Nyár tábor keretén belül. A tábor célja az volt, hogy a történetekkel, kézművességgel, tipikus ételekkel és szokásokkal közelebb hozza a gyermekeket a rét korábbi világához és az Alsó-Csallóköz életéhez. Közben helyreállítottak egy összeomlott szakrális emlékművet Gúta...

Út menti képfülke Kistejedben (szakrális kisemlék) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

Dunaszerdahely kistejedi részén, már a település lakott részén kívül eső képoszlop nagyon elhanyagolt állapotú, noha ma is vaskerítés védi.

Út menti képfülke Tejedben (szakrális kisemlék) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

Tejedben a Bősi út és a Fürdő utca kereszteződésében található az egyik út menti képfülke, képoszlop, kis szakrális emlék, amelyet 1927-ben emeltek. Benne kis vallásos szobrok találhatóak. A Pázmaneum Társulás 2020 decemberében felújította a Bősi úton lévő 1927-ben emelt szoborfülkét. A Segítő Szűzanya szobra került elhelyezésre, amelyet Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperes és ThDr....

Út menti kereszt (Jézuska) (szakrális kisemlék) (Negyed [Neded])

Rózsaszínű kereszt az út mellett a sarkon. Felirata: JÉZUS ISTEN FIA DICSŐSÉGÉRE EMELTETTE A NEGYED R. K. HITKÖZSÉG 1905. A kereszt felállításának idején, még itt volt a falu vége.

Útmenti fakereszt (szakrális kisemlék) (Naszvad [Nesvady])

A fakereszt a falu északi határában található.

Útmenti fakereszt (szakrális kisemlék) (Kőkeszi [Kamenné Kosihy])

Az INRI-feliratos útmenti fakereszten Krisztus jobbra fordított fején fekete töviskorona látszik. Testén világoskék ágyéktakaró van.

Útmenti fakereszt Alsójányok határában (szakrális kisemlék) (Alsójányok [Dolné Janíky])

A nagymagyari főút melletti párhuzamos földúton haladva találjuk a Keszőcze család által emeltetett útmenti fakeresztet.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Perbete [Pribeta])

augusztus 11, 2015
Az egykor Bajcsra vezető országút (ma elhanyagolt földút) mellett található vörösmészkő keresztet a katolikus olvasóegylet állította 1882-ben.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Ipolynagyfalu, Nagyfalu [Veľká Ves nad Ipľom])

Faragott fakereszt, melyet a helyi fafaragó mester, Dénes János készített és állított.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Libád [Ľubá])

augusztus 16, 2015
Köbölkúttől Kéménd felé haladva a libádi kereszteződés után, az út bal oldalán található.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Kéménd [Kamenín])

augusztus 16, 2015
A keresztet Mórász Antal kéméndi esperes plébános emeltette.  

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
Nyárasdról Vásárútra menet a kanálistól nem messzire, Nyárasd felőli oldalon áll a kereszt. Szövege nagyon megkopott, olvashatatlan. Eredetileg Bognár Ferenc állíttatott ezen a helyen 1781-ben egy fakeresztet, melyet később, 1798-ban kőből építettek fel. Ennek a kőből épített keresztnek a javítását és gondozását bizonyítja az az alapítvány, melyet a néhai nemes Bognár Ádám özvegye, született Csölle...

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A Hídsor utca utolsó házának kiskertjében áll a kereszt, melyet Isten dicsőségére nemes Bognár János és neje emeltettek.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A Fő utca és a Görbe utca kereszteződése fölött, a néhai felsőnyárasdi bíró, Pósa házával szemben áll a vasráccsal bekerített kereszt, amelyet Jézus halálának emlékezetére állíttatott Tóth János és Mikótzi Katalin.
1 126 127 128 129 130 137