Emlékhelyek a Felvidéken

létező
3973 bejegyzés

Immaculata-oszlop Szencen (szakrális kisemlék) (Szenc [Senec])

A magas oszlopon álló Immaculata (szeplőtelen) Mária-szobrot a Bornemissza család állíttatta az 1714-es pestis járvány emlékére 1747-ben. A földgömbön álló, bő ruházatot viselő, kezét imára kulcsoló Mária a szobron éppen eltapossa a „minden rosszat” jelképező kígyót. A talapzaton az 1911-es felújításra vonatkozó tábla látható, melynek felirata: ANNO 1911 RENOV. ADJUVANTIBUS JOANNE BOHONY ET UXORE BARBARA LASSU Az...

Immaculata-oszlop, Szered (szakrális kisemlék) (Szered [Sereď])

A Szeplőtelen fogantatás-szobor a templomtól jobbra, a templomkertben áll, 1736-ban készült. 1904-ben megújították. Mellékalakjai Szent Flórián és Nepomuki Szent János.

Immaculata-szobor Léván (szakrális kisemlék) (Léva [Levice])

A szobor mögött álló református templom építését 1785-1788 között a város más vallású polgárai mély ellenszenvvel figyelték. Az épülő templom elé a katolikusok 1786-ban dacból felállítottak egy barokk-klasszicista stílusú oszlopot, amelyen a Szeplőtelen Szűz Mária szobrát helyezték el. Összekulcsolt kézzel, a földgolyón állva ábrázolták, miközben egy kígyó fején tapos. A feje fölé glóriát helyeztek 12...

Inámi tájház (tájház, kézművesház) (Inám [Dolinka])

Palóc Magyar Tájház és Kulturális Központ nyílt a Nagykürtösi járás alig 500 lelket számláló településén. Létrejötte nem mindennapos összefogás eredménye: Sárközi János – magánszemélyként – 2006-ban vette meg az 1925-ben épült palóc parasztházat, amelyet a felvidéki magyar közösség kulturális szolgálatára ajánlott fel. A szakmai felügyeletet a tatai Kuni Domokos Megyei Múzeum vállalta, Csapucha Árpád néprajzkutató...

Ipolybalog (épület, építmény) (Ipolybalog [Balog nad Ipľom])

Az Ipoly mente jellegzetes települése Ipolybalog. 1232-ben említik először, mint a zólyomi erdőispánsághoz tartozó települést, bár templomáról közvetve már az 1100-as években is megemlékeznek. A templom román kori emlékei közé tartozik a hajó és a szentély fala, valamint a legutóbbi javításkor előkerült félköríves portálé a déli oldalon, és az ablakok fragmentumai. A gótikus átalakítás kora...

Ipolybalogi harangláb (épület, építmény) (Ipolybalog [Balog nad Ipľom])

Falazott terméskőalapra építették a 18. században, szoknyarészét nyolc oszlop támasztja, a toronytörzset öt oszlop alkotja. A szoknyarész és a sisak zsindellyel fedett. Toronysisakja gúla alakú, csúcsdísze nagyméretű fém kettőskereszt. A község nyugati részénél, az átvezető közút mellett, az északi oldalon egyedülálló szerkezetű fa harangláb áll. Egész Kárpát-medencében az egyetlen (…) olyan építmény, amely öt harangtartó...

Ipolybalogi Szentháromság kápolna (épület, építmény) (Ipolybalog [Balog nad Ipľom])

A falu szélén áll a Szentháromság-kápolna. Az igen egyszerű, téglalap alaprajzú, nyeregtetős, cseréppel fedett, oromzatos épület létrehozásának idejéről szóló írott források megoszlanak az építés évének meghatározásában. (Ha az 1842-es, vagy ha az 1871-es évszám a valós, biztosan közelebb áll a valósághoz, mint az épület barokk eredetét feltételező egyes vélekedések.) A kápolnabelső megvilágítását két kerek, kőrámás...

Ipolybél református temploma (épület, építmény) (Ipolybél, Bél [Bielovce])

Ipolybél református temploma 1781-ben épült, de a 19. század végén leégett, 1913-ban építették újjá, amire a tornyon látható koszorúval övezett évszám is utal.

Ipolyharaszti templomkereszt (szakrális kisemlék) (Ipolyharaszti, Haraszti [Chrastince])

A barna színű, lekerekített végű kereszten ezüstre festett Krisztus korpusz látható, felette INRI felirat. A talapzaton felirat, alatta kör alakú keretben a JHS betűkből álló Krisztus-monogram olvasható.

Ipolyi Arnold emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

A [templom] hajó külső falát díszíti Ipolyi Arnold emléktáblája az alábbi szöveggel: „Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge szakában. Míg lőn egyháznak, honnak öröke dísze. Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát, S nagy neve emlékét őrzi míg él a magyar. Szül. 1823 Okt. 20. Megh. 1886. Dec. 2. Állíttatott hont megyei tisztelői által, 1887....

Ipolyi Arnold szüleinek a háza (épület, építmény) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

A neves Stummer család leszármazottja volt Ipolyi Arnold országos hírű mitológiakutató, művészettörténész és főpap. Hosszú időn át több lexikonunk is úgy emlegette őt, mint Ipolykeszi jeles szülöttét. S noha már tudjuk, 1823-ban nem itt, hanem a Hont megyei Disznóson született – ahol édesanyja, Szmrecsényi Arzénia épp látogatóban volt szüleinél –, a nagy tudós és a...

Ipolykiskeszi (épület, építmény) (Ipolykiskeszi, Kiskeszi [Malé Kosihy])

Ipolykiskeszi nagyon régóta lakott hely. Neve törzsnévi eredetű, a település tehát a 10. században keletkezett. Első okleveles említése 1248-ból való. Korán magánföldesúri birtok lett, ám 1439-től az esztergomi káptalan birtoka. Első temploma vagy a 12. század végén, vagy a 13. század elején épült körtemplom, építtetője a falu birtokosa, védőszentje Szent Mihály arkangyal. A körtemplomot erőd...

Ipolynyéki tájház (tájház, kézművesház) (Ipolynyék [Vinica])

2010-ben Ipolynyék község és a helyi Csemadok alapszervezete hozta létre a tájházat.

Ipolypásztó református temploma (épület, építmény) (Ipolypásztó [Pastovce])

Ipolypásztó Szent György tiszteletére szentelt román stílusú temploma már a 12. században állt, mely kezdetben a premontreieké volt. Később a templomot gótikus stílusban építették át, a 18. század második felében pedig bővítették. A premontrei rendnek a középkorban apátsága volt itt, melyet a török ellen erődítménnyé alakítottak. 1552-ben a török sereg ezt is elfoglalta. A falu...

Ipolysági monostor (épület, építmény) (Ipolyság [Šahy])

Ipolyság első írásos említése 1237-ből maradt fenn, „Saag” alakban említi egy oklevél, melyben IV. Béla birtokainak egy részét az esztergomi káptalannak ajándékozta. A „ság” régi magyar szó, jelentése „domb”. A már említett év környékén épült a premontrei kanonokrend kolostora, a Hont-Pázmány nemzetségből származó Márton bán vezetésével. A bán – mivel nem volt örököse – vagyonát...

Ipolyszakállos evangélikus temploma (épület, építmény) (Ipolyszakállos, Ipolyszakállas [Ipeľský Sokolec])

Evangélikus temploma 1826 és 1832 között épült, klasszicista stílusban. 1859-ben tűzvész pusztította, de 1860-ban helyreállították.

Ipolyviski temető (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Ipolyvisk, Visk [Vyškovce nad Ipľom])

A temetőben a kereszt alakú sírjeleken kívül láthatunk néhány más emléket is. Az egyik síron például egy egész alakos szürke kő Krisztus-szobor áll. A Megváltó keresztútjelenetét ábrázolja a szobor: Krisztus töviskoronás fejjel áll előttünk, jobb vállán a keresztet tartja. A talapzaton álló műkő  lépcső fekete márvány tábláján ezt olvassuk: „Itt nyugszik I.B. Mészáros Imre/1935-2007/Nyugodjon békében”....

Irgalmasrendi templom és rendház (épület, építmény) (Szepesváralja [Spišské Podhradie])

A magyarországi kórházak hálózatának kiépítésében nagy szerep jutott az 1650-ben megtelepedő Irgalmasrendnek (Ordo Fratres Misericordiae). Ők hozzák létre az első gyógyszertárakat. Ők foglalkoznak először az elmebetegek kezelésével, és a XVIII. században és a XIX század első felében, a kormányrendeletek csaknem kizárólag az irgalmasok kórházaira bízták a járványos betegek ellátását. Itt voltak ugyanis a legjobbak a...

Irgalmasrendi templom, rendház és kórház (épület, építmény) (Pozsony [Bratislava])

Ortvay Tivadar szerint „A Vásár-térnek felsőbb nagyobb részét legújabb időkig, 1879-ig Irgalmasok terének (Barmherzigenplatz) nevezték, mivel éjszakkeleti oldalát az Irgalmasok kolostor – és kórházépülete fogja be.” „Az Irgalmasok Szelepcsényi György érsekprímás utánjárására I. Lipót császár alatt 1672-ben telepedtek le Pozsonyban. Kolostoruk, templomuk s tágas kertjük összesen 3719 négyzetölnyi vagyis 3 (1200 négyzetöles) holdnyi és 119...

Isten segedelmével szobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Béke [Mierovo])

A település első írásos említésének évfordulójára készült.

Iván Béla sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Pozsony [Bratislava])

A Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület Közgyűlésének jegyzőkönyve alapján Iván Bélát, a pozsonyi líceum helyettes tanárát, ugyanoda rendes tanárnak nevezik ki, 1910. június 24-én. Az egyházkerület 1912 évi augusztusi Pozsonyban megtartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve a következőket rögzíti: „A lýceum tanári testületében a folyó iskolai évben is változás állott be. Mindnyájunk igaz fájdalmára és szomorúságára 1911. évi szeptember...

Ivanics-féle Lourdes-i barlang (szakrális kisemlék) (Lukanénye [Nenince])

február 24, 2017
Az Ivanics-féle Lourdes-i barlang a templom alatt, a faluba vezető út bal oldalán, a 303. számú ház előtt látható. A ház első falához épített Lourdes-i barlangot Ivanics István és neje (szül. Barjan Mária) állíttatta az 1960-1970-es évek fordulóján. A tulajdonképpeni vaskeretes képszekrény üvegezett ajtóval ellátott. Teteje félköríves, horgannyal fedett; rajta korpuszos kereszt látható. Az itt...

Iványi István síremléke (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Kőhídgyarmat [Kamenný Most])

Iványi Királyfiakarcsai István (plébános Kőhidgyarmaton 1842 – 1846. febr. 3.) Nemesi családból származott. Szelőczén született 1793. júl. 6-án. Teológiai tanulmányait az esztergomi Szent István szemináriumban végezte. 1842. dec. 9-én kerül Kőhidgyarmatra, ahol a székesfőkáptalan költségén új plébániát építtetett. Itt hunyt el 1846. febr. 3-án. Működött még Bars vármegyében, Esztergomban, volt verebélyi és szent-györgyi táblabíró és...

Izsák Ferenc 1848-as közhonvéd sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Negyed [Neded])

Izsák Ferenc sírját a nededi Öreg református temetőben találhatjuk meg. A bejárat közelében, jobbra, a temető rendezése közben áthelyezett kövek között az egyik süttői mészkőhöz hasonló felirat a következő: „Itt nyugszik az Úrban boldogult Izsák Ferenc élt 71 évet meghalt 1899 és neje Kéri Julianna élt évet meghalt 19 Béke porai ra”

Izsóf Alajos emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Vághosszúfalu, Hosszúfalu [Dlhá nad Váhom])

Izsóf Alajos ( * Vághosszúfalu, 1870. júl. 21. – † Budapest, 1945. dec. 28.) szerkesztő, polgári iskolai tanár. A gimnáziumot Esztergomban végezte. A teológiát Budapesten kezdte. 1891. X. 31: a CGH (Collegium Germanicum Hungaricum) növendéke lett. 1893. X. 15: hazatért. 1896. VI. 28: pappá szentelik, Esztergombajnán káplán., 1899: Budapesten hitoktató. 1902: hitoktató a Regnum Marianumban,...

Jačmeník Pavel síremléke (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vámosbalog, Nagybalog [Veľký Blh])

Jačmeník Pavel (1945-2016) a rendszerváltozást követően a község első polgármestere volt.

Jacsmenyík Nétus, nagybalogi cipész síremléke (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vámosbalog, Nagybalog [Veľký Blh])

Nagybalogon négy cipész működött egy időben. Az emberek ekkor még inkább kijavíttatták lábbelijüket, ha rossz volt, csak nagy szükség esetén vásároltak. Cipőjavításon kívül természetesen más munkát is elvállaltak. Így a cipészeknek annyi munkájuk akadt, hogy mind a négyen megéltek a mesterségből.
1 53 54 55 56 57 133