Vígh Katica (Dusza István Díj (a Duna Menti Tavasz Életműdíja)) - 2008
A bábozó mozgalomban kifejtett több évtizedes áldozatkész munkájáért és módszertani tevékenységéért.
Dusza István
(Amikor a tíz év több mint harmincat tesz ki – részlet az írásból, Új Szó, 2000. november 10. )
Mint a mesében…
Olyan régen történt, talán igaz se volt… Amikor az Üveghegyen túl még a kurtafarkú kismalac sem igen nagyon túrt, s a táltos lovaknak is át kellett úszniuk a Kis-Dunán. Amikor a Duna Menti Tavasznak még híre-hamva sem volt, a pozsonyeperjesi alapiskolában tanítani kezdett egy fiatal pedagógus. Vígh Katalin földrajz–biológia szakos tanítónõnek szinte a mesebeli világból súgtak. Történt ugyanis, hogy ebben az iskolában 1968-ban a gyermekek népdalénekléssel kezdtek minden napot. Ettõl kicsit mindig szebb lett a világ, növekedett a jókedv. Egy napon Orbán Júlia tanítónõ daltanításai nyomán az osztályban az “Eperjesen a Langi tónál” címû népdalt énekelték. Vígh Katalin lelki szemei elõtt szinte megelevenedett és benépesült a Langi tó partja állatokkal. Kezdetben csak az osztályfõnöki órákat színesítették a bábjátékkal, majd Tóthné Csiba Irma személyében segítõtársa is akadt. 1970-tõl aztán fiatal tanítónõként Tóth Erzsébet kezdett a pozsonyeperjesi iskolában tanítani, aki Vígh Katalinnak a gondolataiban is olvasni tudott. Együtt alkották meg a bábcsoportot, amely a keresztségben a Nyírfácska nevet kapta.
Növekedett, erõsödött a gyermek. Mesérõl mesére járva bebarangolta a környéket, s amikor 1973-ban megrendezték az I. Járási Bábfesztivált, amelyet a mûvelõdéstörténet a Duna Menti Tavasz öreganyjának tart, már birtokukban volt a mesebeli sárkány három aranyhajszála, s ezek azóta is segítségükre sietnek, ha veszély fenyegeti õket.
Veszély? Milyen veszély fenyegetheti ott a gyermekeket, ahol Vígh Katalinból az évek múlásával a falu, a járás és a szlovákiai magyar bábmozgalom Katica nénije lett? Miután 1974-ben a XI. Jókai Napokon megkapták a bábjátszók elsõ díját, jártak Zsolnán, Trencsénben, ahol a magyar szót hallva sem ijedtek meg a lelkekbe varázslatos szép dolgokat plántáló gyerekektõl.
Voltak az útkeresõ próbálkozásaik körül viták is, különösen, amikor nem mindenki tudta elfogadni, hogy a Három pillangó címû mesét paraván nélkül játszották. Aztán mégis Vígh Katica néni szemlélete gyõzött, ami az egyszerûség, a tiszta érzések és gondolatok, a pontosan megalkotott színpadkép, de legfõképpen a gyermekek felszabadult játéka volt. Nem lehet azt a három lebegõ pillangót elfelejteni, amelyek tagadhatatlanul gyermeki karakterek is voltak.
