Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Sipos Béla (Csemadok Életműdíj) - 2011

Sipos Béla köszöntése (Balogh Csaba méltatása)

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan embert köszönthetek, aki egy személyben nagyszerű pedagógus, kiváló iskolaigazgató és a Csemadok hű sorkatonája, majd megbecsült tisztségviselője. Ez az ember Sipos Béla, aki sajnos betegsége miatt nem vehet részt ezen az ünnepségen.
Egy kis kelet-szlovákiai faluból, Iskéből indult, ahol 1936. március 9-én született. Elmondhatjuk, hogy a sors nem volt hozzá kegyes, hiszen szinte még gyerekként elvesztette mindkét szülőjét, s korán árvaságra jutott. Szorgalmának, kitartásának köszönhette mindazt, amit elért.
Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Vajánban folytatta, hogy azután az akkori rozsnyói Pedagógiai Középiskolán szerezzen tanítói oklevelet. Ő azonban ezzel nem elégedett meg: többre, magasabb műveltségre vágyott. Felvételt nyert a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészkarára, ahol magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakon folytatta tanulmányait, amit később sikeresen be is fejezett. Mivel anyagi körülményei nem tették lehetővé, ezért tanítás ellett távúton tanult tovább. Hogy közelebb legyen Pozsonyhoz, tanulmányai színhelyéhez, így sikerült 1959-ben Nagyfödémesre, az ottani kilencéves Alapiskolába kerülnie. A tanítás mellett korán bekapcsolódott a Csemadok munkájába. Irodalmi esteket szervezett; felolvasásokat, előadásokat tartott. Munkájára felfigyeltek a Galántai Csemadok Járási Bizottságának vezetői, s az ő hathatós támogatásukkal került Galántára 1964-ben a Kilencéves Alapiskola igazgatói tisztségébe.
Természetes volt számára továbbra is, hogy a pedagógiai tevékenység, az iskolavezetés és a Csemadokban kifejtett munka egyet jelent.
1968-tól 2002-ig volt a Csemadok Galántai Járási Bizottsága, majd később a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnöke.
Nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy 1969-ben megvalósulhattak az I. Kodály Napok. Több évtizeden keresztül volt tajga a Csemadok Országos Tanácsának.
Iskolaigazgatói tisztségét 1991-ig, tehát 27 évig töltötte be. Az eltelt időszakban nagymértékben hozzájárult az iskola hírnevének öregbítéséhez.
2000 júniusában vonult nyugdíjba, de még ezután is folytatta pedagógiai munkásságát – amíg egészségi állapota megengedte – a Vágai Alapiskola tanítójaként.
Pedagógiai, szervezői, kulturális tevékenységéért számos elismerésben, kitüntetésben részesült. Legutóbb a magyar tanítási nyelvű oktatás visszaállításának 60. évfordulója alkalmából Galánta Város polgármestere elismerő oklevéllel jutalmazta.
Fájó dolog, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett országos ünnepség keretében átadandó Csemadok Életmű Díjat betegsége miatt nem tudja személyesen átvenni.
Ezúton gratulálunk a kitüntetéséhez, kívánjuk, hogy betegségéből mielőbb felgyógyuljon!

 

KategóriaCsemadok Életműdíj
TelepülésGalánta [Galanta]
Év2011
Rövid URL
ID39519
Módosítás dátuma2020. június 12.

Hibát talált?

Üzenőfal