Pásztó András laudációja (elmondta Czajlik József)

Jó estét kívánok mindenkinek!
Tisztelt magas rangú vendégek, tisztelt vendégek, kedves versenyzők, diákok!

Engedjék, engedjétek meg, hogy Bandi bácsi laudációja címén néhány szót szóljak. Először is arról szeretnék beszélni, hogy miért vagyok itt, mi is a díjátadás célja. A Kulcsár Tibor-díjat olyan magánszemélyeknek vagy közösségeknek ítélik oda, akik hosszú távon sokat tettek, sokat tesznek a vers- és prózamondó versenynek, ennek a mozgalomnak a fennmaradásáért, vagy a pódiumművészet meghatározó egyéniségei, szervezői. Bandi bácsi mindkettőbe beleillik. Nemcsak szervezte ezt a mozgalmat, hanem egyik fontos mozgatórúgója is volt. Sokat tett hozzá, művészi értékekkel gyarapította. Úgy mondanám, hogy növelte a mi hozzáadott értékünket.
El szeretném mondani, hogy a Kulcsár Tibor-díj alapvető motivációja az, hogy megemlékezzünk azokról és díjazzuk azokat, akik a nagy elődeink voltak, akik nélkül közösségünk nem tarthatna ott, ahol most tart. Akik nélkül szegényebbek, kevesebbek, kisebbek lennénk.
Szeretném elmondani nektek, hogy a görögök szerint, ha valaki szembe dicsér, akkor azzal nagyon kell vigyázni. Viszont a közösség életében elérkezik egy pillanat, amikor szeretne szembe dicsérni valakit, mert úgy érzi, hogy elöl járt, mert úgy érzi, hogy azt a gondolatot, amit az a személy képvisel, meg kell osztanunk, mert ezáltal többek leszünk.
Amikor erre a laudációra Bandi bácsi felkért engem – amit nagyon nagy megtiszteltetésnek tartok –, akkor küldött egy egyes szám első személyben megfogalmazott életrajzot. És hadd legyen az első ajándék Bandi bácsinak az, hogy az őáltala írt egyes szám első személyben megfogalmazott életművet – ahogy ő gondolja –, életútját elmondjam. Most Pásztó András műve következik, címe: „Pásztó András”.

„Egyetemista koromban (1962-67) kezdtem komolyabban foglakozni a nálunk akkor kibontakozó irodalmi színpadi mozgalommal. Párkányban a Csemadokban több alkalommal szerkesztettem és rendeztem irodalmi műsort. Az Új Ifjúságban írásaim jelentek meg az irodalmi színpad és a diákszínjátszás problémáiról.
Ezt folytattam párkányi pedagógusként is (1967-1970).
A Jókai Napokon először 1970-ben szerepeltem a párkányi Csemadok Balassi Irodalmi Színpadának rendezőjeként egy általam szerkesztett összeállítással.
1970-től 1995-ig működtem Kassán az „Ipariban”.
Továbbra is foglalkoztam irodalmi színpaddal, irodalmi összeállításokkal és diákszínjátszással.
1981-ben lett a színjátszó csoport neve Iparista Kis Színpad, azaz IKSZ.
Az IKSZ 1983-ban szerepelt először Komáromban a Jókai Napokon. Ezután szinte minden évben ott voltunk és szép sikereket arattunk. (Többször kaptunk fődíjat, nívódíjat; kétszer kaptam meg a legjobb rendezés díját, egyszer a legjobb dramaturgiai munka díját.)
A színjátszás mellett számos irodalmi összeállítást is szerkesztettem rendeztem az ikszesekkel, akik közül többen sikeresen szerepeltek vers- és prózamondóként országos versenyeken is. (Szőke György, Belák Csaba, Jóba Hajnalka, Czajlik József stb.)
1995 óta Esztergomban élek és dolgozom. A gimnáziumban továbbra is foglalkoztam és foglalkozom diákszínjátszással, irodalmi összeállítások szerkesztésével, vers- és prózamondók felkészítésével. Diákjaim sikeresen szerepeltek országos versenyeken, rendezvényeken.
Nem szakadt meg a kapcsolatom a Felvidékkel sem. Többször vettem részt szavalóversenyeken a bírálóbizottság munkájában Párkányban, Léván, Komáromban stb. Itteni diákjaim is sikeresen szerepeltek szlovákiai versenyeken (Gyurcsó István Napok, Baróti Szabó Dávid Napok stb.)”

Itt most már csak három rövid rész következik. Az egyik teljesen személyes „Bandi bácsi és én” címmel.
Ez arról szól, hogy én nagyon sokat köszönhetek ennek az úriembernek, aki itt a hátam mögött áll. Nemcsak én, hiszen többünket ő fedezett fel, emelt ki. Ránk mutatott, és azt mondta: „Fiam, neked itt a helyed.” És mint a kassai ipariskola művésze, tanára, elérte azt, hogy egy alma mater egyfajta iskolai közösség élesztő tégelye lehet. Tengely is volt abból a szempontból, hogy az egész országból érkeztek oda diákok. És azzal, hogy egy ipariskolának a humán érdeklődési körét ő föl tudta vállalni Kováts Miklós tanár úrral egyetemben, nagyon sokat adott és tett hozzá a szlovákiai magyar előadó és színházművészethez. Nagyon sok embert – most felsorolni is nehéz lenne mindenkinek a nevét – ő helyezett bele ebbe a közösségbe. Ők a mai napig a nevét, a mi nevünket öregbítik a színház- és előadó művészet terén.
Én emlékszem rá, hogy ő volt a „művészek” ügyvédje és a bírája az iskolában. Abban az iskolában, ahol külön kaszthoz tartoztak azok az emberek, akiknek valamiféle tehetségük volt, de semmi tehetségük nem volt az műszaki dolgok iránt. Tehát azok, akik reggel a mérés órán aludtak, vagy nem tudták becsavarni a körtét, de nem a kocsmából jöttek, azok a Bandi bácsitól jöttek a próbáról. És akkor, amikor ő minket megvédett, amikor érvelni kellett, hogy miért kell megtartani egy ilyen nonszensz helyzetben is egy diákot, akiből nem erősáramú villamosmérnök lesz, akkor ő mindig érvelt. De egyben a bíránk is volt, mert mindig – már akkor – megszabta határokat, hogy miként kell egy művészembernek viselkednie, hogyan kell gondolkodnia, mit tehet, és mit nem tehet meg; hogy éljen és hogy ne éljen vissza a tehetségével. És ezeket az első „törvényeket” tőle kaptuk meg.
Itt már át is tértem a „Bandi bácsi és a közösség” témára is. Hiszen pontosan ez volt az a szintetizáló erő, amit Bandi bácsi mindig képviselni tudott. Egy időben volt dramaturg Thália Színházban és az ipariskolában volt magyartanár, és a két intézmény, a két épület között egy ajtónyi átjárást mindig ő nyitotta. Az ajtón azokat engedte be, akikről azt gondolta, hogy odatartoznak. Folyamatosan vigyázta az iskola és a művészetek között azt az egyensúlyt, amivel elismerték az iskolát a művészeti oldalon, és elismerték a művészetet az iskola oldalán.
Most pedig Bandi bácsi és a Kassai Thália Színház kapcsolatával fejezném be. Én, a jelenlegi igazgató a színház minden művésze nevében szeretném megköszönni Bandi bácsinak a munkáját. Legutóbb pontosan egy éve dolgoztunk együtt. Márai Sándor A kassai polgárok című művét vittük színpadra, ahol Bandi bácsi volt a dramaturg. Ezzel először ért vissza Kassára Márai Sándor drámája, hiszen még soha nem mutatták be a művet Kassán. Ezt Bandi bácsinak is köszönhetjük. Ezért is érzem és gondolom, hogy a Kassai Thália Színház művészei és a felvidéki magyar színjátszás nevében is nagy elismeréssel kell adóznom Pásztó Andrásnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak.