Dráfi Mátyás (Kulcsár Tibor Díj) - 2015
Juhász Dósa János laudációja:
„Én a komédiát lejátsztam.// Mulattattam, de nem mulattam” – mondja Madách színésze a londoni színben, de ha van kivétel a színészi létben, aki nem igzolja a nagy drámaköltő szavait, akkor Dráfi Mátyás bizonyára az.
Idézzük hát Madách helyett inkább Kulcsár Tibort: „A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek.//vagy meggyújtod másoknak tűznek, fénynek,// vagy önlelkedben meghal s megemészt”. Ugye, mennyivel pontosabbak ezek a szavak, ha a mai díjazott érdemeiről kell szólnunk. Igaz, csak tőmondatokban, hisz nem a szerepeit, hanem a sokirányú tevékenységének kulcsállomásait felsorolni is lehetetlenség pár percben. A mai ünnepelt, a Kulcsár Tibor-díj újsüttetű tulajdonosa egyszemélyes intézmény, aki egész sor, a Felvidéken kitaposatlan ösvényen indult el, hogy tüzet gyújtson, s fáklyaként világítson.
S csak kevesen tudják, hogy ez a szikra tulajdonképpen itt Gömörben pattant ki, Dráfi Mátyás ugyanis Egyházasbástban fogant, s csak a második világégés tehet róla, hogy a születési anyakönyvi kivonatában Galánta szerepel. Azon az éjszakán született, amikor az édesapja meghalt, így a felnevelő apja az a Lőrincz János lett, aki Pozsonyban megalakította a háború utáni első magyar színjátszó társulatot, a Déryné Színkört. Ezzel meg is pecsételve az édes mostohafia sorsát.
Az élete nagy része a komáromi társulatban telt el, volt Lucifer, Kubanek, Magellán, Coriolanus, Tiborc, Teleki László, Tevje, a tejesember, de Témüller, a gonosz házmester is a Padlásban. Egy rövid időre a Prágai Tavasz idején még színházigazgatót is faragtak belőle, de mikor a társulat egy része Kassára költözve, cserbenhagyva őt, megelégelte az igazgatói státust, s visszatért főállású színésznek. Az első szlovákiai magyar teátrista volt, akit a szlovák, s a magyarországi szakma egyaránt felfedezett magának. Eszenyi Enikő a Vígszínházba hívta, Jakubisko Az ezeréves méh című filmjébe. Legutóbb Tóbiás Szidi Barackligetében és Rudolf Péter Kosuthkiflijében kapott míves epizódszerepet. Idehaza érdemes művész lett, az odaátiaknak sokakat megbotránkoztatva „csak” Jászai Mari-díjra tellett. Voltak évek, amikor otthagyva a profi deszkákat, átvedlett amatőrré. De a színpadhoz akkor sem lett hűtlen egy percre sem, amatőr csoportokat rendezett. Amikor pedig úgy érezte, hogy anyaszínháza bezárkózva a kőfalak közé, a vidéki közönséget hagyta cserbe, létrehozta a Teátrum Polgári Társulást, amellyel 2001 májusa óta járja a vidéket. Habkönnyű vígjátékok mellett mesejátékokat, operetteket, kortárs magyar drámákat és először a szlovákiai magyar színjátszás történetében operát is bemutattak.
Dráfi a szakmájában mindenevő, s nem akadt olyan műfaj, amit ki ne próbált volna, s amely kifogott volna rajta. Nem ódzkodott beszállni az Ahogy esik, úgy puffan című improvizációs játékba, ahogy alig van olyan díjátadás, ünnepi alkalmi műsor, amelyet ne gazdagítana versmondásával. Múlhatatlan érdemei vannak a szlovákiai magyar költészet népszerűsítésében. Könyörgés címmel előbb legkedvesebb verseit gyűjtötte csokorba, majd dupla cédén adta ki a cseh-szlovákiai magyar költők verseit egybegyűjtő Hazai csokor című hanghordozóját, amelyen ötven hazai magyar poéta egy-egy költeménye hangzik el. De szívesen és jól énekel, erről a Dalok-sanzonok című kazettája tanúskodik, s legújabb csínytevéseként a napokban jelent meg Az árgyélus kismadár című, felvidéki magyar népdalokat összegző lemeze.
A Tompa Mihály Országos Versenyen sem először láthatjuk-hallhatjuk, hol zsűritagként, hol a versmondás rejtelmeibe beavató tanáremberként, hol pedig versmondóként találkozhattunk vele. Mondhatnánk, könnyű dolga van, az Isten olyan páratlan hanggal áldotta meg, amely egész egyszerűen szóra, színpadra termett. De Dráfi maximálisan élt is ezzel a lehetőséggel, s még ma is, amikor már élvezhetné a nyugdíjas éveket, Déryné utánfutós gépkocsiján évtizedek óta friss aszfaltot nem látott utakon Pozsonytól Nagykaposig járja a Felvidéket, hogy alkalmanként Sajógömörön megpihenve újult erővel hirdesse a szép szó rendíthetetlen igazát.
Sok-sok dolga van még, várja az Egy hazában címet viselő szlovák-magyar költészeti est (ez is úttörő vállalkozásnak számít tájainkon), a Kölcsönlakás című bohózat, s Bettes Pista üzeni, hogy még a neki ígért verses cédé sem készült el, pedig már nagyon szeretné meghallgatni a verseit, úgy, ahogyan azt csak Dráfi Mátyás tudja megszólaltatni.
