Király József,  Bódvavendégi laudáció. (Köteles László)

Mindnyájan tudjuk, hogy minden nagy építmény felépítése hatalmas alapokra van építve, megtartó gerendákra és támfalakra. Ezek adják meg jellegét közösségünknek.  Közben valahogy megfeledkezünk azokról a kisebb nagyobb kövekről amelyek évtizedekig – s évszázadaink alatt mindig is aktívan hozzájárultak hogy összetarthassák ezen építményeinket.
Nagyjaink állították, hogy a lét meghatározza a tudatot. Szülőföldünk kevésbé szerencsésebb részén születni és megélni fiatalságát azon sorsformáló időkben, mikor vissza és – elcsatolás, felszabadítás, frontvonal, deportálás és kollektivizálás volt a korosztálya sorsának jellemzője. Ekkor igen csak korán és gyorsan kellett felnőtté válni és hordani saját maga, szűkebb közössége és nemzete sorsát.

Király József, született 1922. június 26.-án tehát 90 és fél éve Bódvavendégiben egy kis Bódva völgyi magyar falucskában. Abba a generációba tartozik, aki még megélhette a falujára jellemző népi szokásait. Gyerekként még láthatta a bódvavendégi hagyományos csűrdöngölő táncát, vagy a „Magyar lakodalmi tréfás verbunk”-ot. Láthatta és egyben próbálgathatta a szülőfalva tánckultúrája első lépéseit. Életet meghatározó élményei sajátosan közel fél évszázaddal később merültek fel a feledésből s adhatta tovább.
Közben egy pillanatnyi öröm, felszabadítás után megszakításokkal közel 5 év katonáskodás. Részese lehetett Erdély lelkileg felemelő felszabadításának, de ugyanúgy bakaként közvetlenül megélhette nemzeti történelmünk egyik legnagyobb tragédiáját a 70 éve megtörtént Don kanyari áttörést. Már a folyamatos harcok a sorsa, s hogy keményfából faragták bizonyítja, hogy megkapja az őrmesteri rangot és a vitézi rendet is. Ahogy ő mondja „hagy örüljön a baka a saját nyomorúságának is“. 1944-ben esik fogságba, s így sajátosan szerencsésen hadifogolyként vészelheti át a környékünk magyar férfiai szovjet deportálását.
Következő évek sem könnyebbek, falujában 14 családot jelöltek ki kitelepítésre, közöttük két bátyát is. Papjukat Kalydi tiszteletes urat és családját 50 kilós csomaggal tették át a határon.
A sok megaláztatás után az ötvenes évek már reményekkel indulnak, melynek aktív résztvevője lett.  De a hatalomirányítás, szövetkezetesítési gyakorlat józanítólag hatott- lemondott a tisztségről és leadta pártkönyvét. Ezzel viszont megnehezítve önmaga és családja életét.
Kulturális élet szervezését ennek ellenére viszont továbbra is felvállalja. 1952-ben alapító tagja a Csemadok helyi szervezetének. Az elkövetkező években továbbra szervezője a Csemadoknak, amely a kisfalujában először iskola, utána az óvoda megszűnése után az egyetlen összetartó erő marad.
A Csemadokba beszervezett, elsősorban fiataloknak volt mire építeniük, mert már a háború előtt is élénk kulturális élet folyt a faluban. Lassan gyarapodott a tagok száma is, és a fellépések száma is. Énekkart szerveztek, és járták a környéket, hamarosan elkezdődött a hagyományőrző színjátszás is. A 70-es években 68-as reakciós magyarként eltanácsolták még a Csemadokban végzett munkától is, ez is hozzájárult, hogy a helyi szervezet szétesett.
Bódvavendégit 1979-ben meglátogatta Méry Margit néprajzkutató és Bodonyi András zenetanár Pozsonyból, akik felmérték a falunkban megőrzött hagyományokat. Ekkor elevenítették fel a „Csűrdöngölő” táncot is. Annak ellenére, hogy generációs távolság választotta el az összetoborzott legényektől, népi hagyományokat felelevenítő csoportot szervezett belőlük. A folklórcsoport alapítása könnyen ment, mert a vendégiek, ahogy mifelénk mondják a vendigiek vénájában van a jókedéjű mulatozás s a fellépések közepette a fiatal legények saját magukat mutatták be
Így hát újra kezdték táncolni és felléptek vele Zselízen, Pozsonyban, Gombaszögön és még sok más helyen. Sőt még a szlovák Rozgonyban is, ahol díjat is kaptak színvonala tevékenységükért. A hagyományőrző csoport, melynek szellemi és szervező motorja Király József, Jóska bátyánk volt hírnevet hozott a falunak. Ismerté váltak idehaza és külföldön is, sőt még a székelyekkel is volt közös fellépésünk a Budapest sportcsarnokban. Repertoárjukba tartozott a „Magyar lakodalmi tréfás verbunk”, „Korcsmai jelenet”, „Borkóstoló”, „Medvetánc”, „Karácsonyi betlehemes játék”. A legfelejthetetlenebb és időt állónak a Tréfás verbunk – pontosabban az 1700-as évekből származtatott „Bódvavendégi Magyar lakodalmi tréfás verbunk” bizonyult. Negyvenkét strófájából álló forgatókönyvét az elődöket, falubeli hagyományőrzőket faggatva szedte, gyűjtötte s hosszas munkával csiszolta össze.
A 90 -es években felépült a falu ravatalozója, s ekkor először és utoljára vésőt fogott s egy körülbelül 80 éves akácfából kifaragta azt a kopjafát, amely a mai napig is temető kapuja áll. Vele ellentétben mondom, hogy azokért akikért eddig csak a harangok hangja  és a templomok mélyében elsuttogott imák szóltak.
Király József a világot a vele egybeforrott, kis falujából nem váltotta – nem is válthatta meg, de maradt a helyén őrt állónak és egy kis közösségnek, közösségünknek – kiemelkedő értékeinek teremtőjének és szellemi megtartójának évtizedeken keresztül.