A Szövetség személyiségei, kitüntetettjei

Holka Gizella (Kulcsár Tibor Díj) - 2010

Holka Gizella az iskola mellett a helyi közéletben is aktívan részt vállal, főleg a községi kultúra megszervezésében vannak elévülhetetlen érdemei. A tanárnő az elmúlt évtizedekben sok-sok versenyre készítette fel a diákjait, Rimaszombatból is nem egy érmes helyezést vittek haza diákjai.
A naszvadi Alapiskola, majd a komáromi gimnázium diákjaként számos irodalmi színpad, színjátszó kör tagja volt, s az ezekben szerzett biztos tudás birtokosaként községünk nemcsak kulturális rendezvényeinek szervezője, mentora. Főiskolai éveiben Csemadok-alelnök, 3 évig Marcelházán tanítóskodott, utána visszatért szülőfalujába, mert úgy érezte: itt a helye, és ennek a falunak szeretné visszaadni mindazt, amit kapott. 27 éve a helyi alapiskola tanári karának biztos alapköve, aki számtalan, versenyben elért országos helyezéssel öregbítette Naszvad hírnevét. Pedagógusként generációk nőttek ki keze alól, s a mai napig elsőrendű feladatának érzi az irodalom és költészet szellemi örökségének átadását.
Életpályája sokszínű, sokrétű, tiszteletre méltó. A falu kulturális életének lelkes mozgatórugója.
Pályafutása során a szakma rabjává vált. Évente kb. 20 diákot készít fel. Sikerei már megszokottak a Tompa Mihály és az Anyám Fekete Rózsa versenyeken. Mint ember, mint pedagógus, letette névjegyét, nemcsak Naszvadon.

(Holka Gizellát Becse Norbert, a naszvadi alapiskola igazgatója köszöntötte.)

Rövid Url
ID51595
Módosítás dátuma2020. május 27.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026
Ág Tibor Napok a Zoboralján

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,