Csali Gyermek Néptáncegyüttes (Csallóköz Kultúrájáért Díj) - 2017
A Csali Gyermek Néptáncegyüttes 1978-ban alakult a Csemadok Somorjai Alapszervezete és az akkori Városi Pionír- és Ifjúsági Ház mellett. Első vezetője Bors Éva volt, akinek a munkáját a kezdeti években Presinszky Gizella és Kovács Gizella segítették.
A Csali első somorjai bemutatkozására 1979. május 18-án került sor a Mozi épületében. Zsúfolásig megtelt a nézőtér, a Csalló és a Csali első bemutatkozása nagyon nagy siker volt. Így kezdődött tehát ez, és a mai napig tartó gyönyörű történet.
A kezdeteket követően, az 1980-as évek elején már 130 gyermek táncolt a három korosztályba osztott csoportban. Ha valahova fellépésre indultak, bizony néha két autóbusz sem volt elegendő.
1979-ben Czingelné Miklós Zsuzsanna lett a Kis Csali vezetője, a Nagy Csalié pedig Horváth Judit. Ekkor már annyi önbizalmuk és tudásuk is volt, hogy különböző versenyeken vettek részt. Eleinte járási, majd kerületi, később az országos versenyekre is eljutottak. 1981-ben a Kis Csali rögtön az első országos versenyéről, Zselízről 3. hellyel tért haza.
A Csalinak mindig is volt saját gyermekzenekara. Ezt a hagyományt még Ürge Mária „Hugi” teremtette meg 1981-ben Hegyiné Csadi Brigitta segítségével, s olyan zenészek kerültek ki szárnyaik alól, akik máig a hazai és magyarországi népzenész szakma legjobbjai közé tartoznak. A zenekart jelenleg Hideghéty Jenő vezeti nagyon nagy sikerrel.
1982-ben egy új korszak kezdődött a Csali életében, mely a Valacsay házaspár nevéhez kötődik. A Kis Csalit Bartal Erika vette át, és ekkor kezdett a gyermekekkel foglalkozni Valacsay Franciska és István, őket Mayer József, Csalló-táncos segítette. 1983-ban a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon a Csali a nagydíj 2. fokozatát nyerte el Gyermeklagzi c. műsorával.
1987-ben a Zselízi országos versenyről a Kis Csali egy különdíjjal, a Nagy Csali pedig 2. díjjal tértek haza. Ugyanebben az évben a kelet-szlovákiai Eperjesen megrendezett országos versenyen a Kis Csalit a legjobb előadásmódért és összeállításért járó különdíjjal jutalmazták. Ugyanezen a versenyen 1991-ben a legkimagaslóbb táncos előadás és legjobb koreográfia díját nyerték el.
A 2000-es években, a Csaliban több vezető is váltotta egymást. Puháné Kontár Ibolya, Illés Kádek Kata, Válentné Bauer Kinga, Lelovics Andrea, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, Seregi Szilárd, Stresnyák Dagmar, Katona András. Pár évig Brandl Ferenc is vezette a csoportot. Aki viszont végig az együttessel maradt, és ma is vezeti a Pici és Kis Csalit, Valacsay Franciska. Franciska hosszú évek óta szeretettel halmozza el a gyerekeket, és neveli őket a szépre, és ennek a szépnek a megértésére, átadására. 2014-től Dóczé Mónikával vezetik a Csali két kisebb korcsoportját.
2008-tól, az együttes 30. jubileumát megelőzően került a Csalihoz Nagy Myrtil, aki ekkor kezdett az ifjúsági csoporttal, majd a Nagy Csalival is foglalkozni. A munkáját a kezdetekben Füzék György és Horváth István segítették. 2015-től azonban sikerült elérni, hogy egy állandó férfi táncpedagógus is kerüljön az oktatói csapatba, Madocsai Imre személyében.
A folyamatos magas színvonalú munka mutatója, hogy a szakma a legjobbak közé sorolja a Csalit. És ez talán a legnehezebb feladat, folyamatosan magas színvonalon működni.
A Csali pedig egy kisebb lélegzetvételnyi szünet után, a 2000-es évek második felétől ismét az élvonalban van.
A Csali az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztiválon 2009-ben ezüst, 2011-ben pedig aranysávos minősítést nyert. 2013-ban és 2016-ben két csoportjával is benevezett, s mindkét évben két-két aranysávval tért haza. A legügyesebb táncosai az országos szólótáncversenyekről is minden évben a legmagasabb díjakkal térnek haza.
A 2016-os év talán legzajosabb sikere a Csali Fölszállott a páva c. televíziós vetélkedőben nyújtott teljesítménye volt. A csoport több, mint 60 néptáncegyüttes közül került a 12 legjobb közé, majd a sikeres elő- és középdöntőket követően kategóriája győztese lett.
A csoportban jelenleg 160 gyermek táncol, négy korcsoportban. Nagyon fontos szerepet vállal a somorjai magyar közösség összetartó erejének növelésében, és az identitástudat erősítésében. Legfontosabb feladatának azonban továbbra is a gyermekek nevelését, a képességeik és készségeik hagyományos kultúra, a népzene és néptánc eszközeivel történő fejlesztését tartja.
Hibát talált?
Üzenőfal