A bábozó mozgalomban kifejtett több évtizedes áldozatkész munkájáért.

Laudált: Gazdag Nagy Anikó

Azt mondják, a jó tanító nemcsak tanít, hanem az életével mutat példát a tanítványainak. Nemcsak a tudást adja át, hanem megtanít arra is, hogyan kell élni. Hogyan kell meglátni a szépet az életben. Emlékszem arra a pillanatra gyermekkoromból, amikor anyám kézen fogott, és elvitt az akkor alakuló pozsonyeperjesi bábcsoport egyik próbájára, és ott hagyott. Meg voltam szeppenve. Nem tudtam, hogy miért vagyok itt, mit fogok csinálni. Ijedelmem feloldódott, mikor Böbe néni, a bábkör vezetője előszedte a kis zöld békákat, amiket az akkori előadásához készített. Rögtön kiderült számomra, hogy ez nem valami kötelező délutáni foglalkozás, hanem egy külön bejáratú, elvarázsolt világ, saját szereplőkkel. Olyan bábokkal, amelyek szinte megszólaltak, annyira finoman, gondosan, precízen voltak elkészítve.
A mi Böbe nénink volt az, aki ezeket a csodaszép bábokat megálmodta, és kitartóan varrogatta, csinosítgatta.Böbe néni volt az, aki a meséket élettel telivé varázsolta.
Böbe néni volt az, aki az eperjesi bábos gyerekek előtt, képletesen szólva, kitárta a világ kapuit – hiszen rengeteg versenyre, fesztiválra, külföldi előadásra elvitte az Ugri-bugri bábcsoportot. És Böbe néni volt az is, aki sokunkban felébresztette a bábművészet (és egyáltalán: a művészet) iránti fogékonyságot.
Ezért is nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt, most, ezen a színpadon állva bejelenthetem, hogy a 37. Duna Menti Tavasz életműdíját Ágh Erzsébet, a mi Böbe nénink kapja.
Az előbb múlt időben beszéltem, amikor azt mondtam, hogy „Böbe néni volt az, aki…”
Helyesbítenék, és mondandómat jelen időbe, de még inkább jövő időbe tenném, mert azt szeretném, mint ahogy mindenki azt szeretné a jelenlévők közül, hogy Böbe néni még sokáig ragyogja be jelenlétével a Duna Menti Tavaszt, s még sokáig legyen itt közöttünk – ha nem is csoportvezetőként, akkor olyan mentorként, akihez bármikor fordulhatunk ötletekért, tanácsokért.
Végezetül engedtessék meg nekem, hogy – bár négyszemközt már többször megköszöntem neki az ő tanácsait és segítségét – itt most én legyek az, aki a közönség nevében, és visszamenőlegesen a Duna Menti Tavasz mindenkori közönsége nevében megköszönjem a munkáját.
Ezt a méltató beszédet egyetlen szóval foglalnám össze, és az a szó: a köszönet.
Köszönjük, hogy van nekünk egy Böbe nénink.

(Elhangzott a 37. Duna Menti Tavasz zárónapján)