Kategória

Aktuális

Regionális rendezvény – Együtt erősebbek vagyunk

A Csemadok Homonnai Alapszervezete és a helybeli Český spolok együtt tartották meg a Mikulás estét. 2010-es találkozások időpontjai.

Regionális rendezvény – 19. Expired Passport Music Club Dunaszerdahelyen

2009. december 18-án, pénteken, 19:00 órai kezdettel a dunaszerdahelyi Csemadok épületében (Bacsák utca) kerül megrendezésre az Expired Passport évzáró klubestje....

Regionális rendezvény – Workshop Török Ádámmal és Erich ‘Boboš’ Procházkával

2009. december 19-én és 20-án Dunaszerdahelyen folytatódik a Na'conxypan polgári társulás zenei workshop sorozata, melynek keretében az érdeklődő zenészek ismert...

Regionális rendezvény – Bihari Kör

Az év utolsó játszóháza, népi gyermekjátékok, kézműves foglalkozás, aprók tánca Ölveczky Árpád és Mónika vezetésével. Muzsikál a Gyeplős zenekar: Huszár...

Felhívás – FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK, IMPRO FESZTIVÁL, 2010

A Magyar Szín-Játékos Szövetség ez évben már hetedik alkalommal rendezi meg “FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK” improvizáció fesztiválját, ez alkalommal már öt helyszínen,...

Regionális rendezvény – A Budapesti Harangzenekar karácsonyi koncertje

Előadásukban klasszikus szerzők harangátiratai éppúgy felcsendülnek, mint az egyházi énekek feldolgozásai vagy a kifejezetten harangokra komponált művek. A lágy harangmuzsika...

Regionális rendezvény – A Csallóközi Néptáncegyüttes jubileumi műsora

az együttes megalakulásának 55. évfordulója alkalmából Az est vendégei: Csutora - Győr, Táncegyüttes - Aba, Krpčiari, detský súbor - Dunajská...

Regionális rendezvény – Anyanyelvi Napok

2009. december 1 - 16. között rendezi meg ismét a Csemadok Galántai Területi Választmánya az Anyanyelvi Napokat.

Regionális rendezvény – Csemadok Galánta-Vágsellyei Járás 60. évfordulójának ünnepsége

A Csemadok Galántai Területi Választmánya és Peredi Alapszervezete nagy tisztelettel meghívja Önt SZÖVETSÉGÜNK, a CSEMADOK megalakulásának 60. évfordulója alkalmából 2009....

Regionális rendezvény – Adventi koncert

Jótékonysági adventi koncert a Thália Színház megsegítésére a Miskolci Nemzeti Színház művészei  részvételével   A műsorban elhangzanak: Kálmán Imre, Johann...
1 147 148 149 150 151 175

Legfissebb bejegyzések

Ág Tibor Napok a Zoboralján
Rajzolj mesét a Csemadok 77. születésnapjára!
XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny
Esszéíró pályázat magyar nyelv napja, a magyar szórvány napja, az anyanyelv hete, a magyar kultúra napja alkalmából
XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
-
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
5 esemény,
-
2 esemény,
-
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,