A NEMZETI MŰVELŐDÉSI INTÉZET XVII. STRATÉGIAI KONFERENCIÁJA ÉS KKK ÜLÉS

A Lakitelken található Nemzeti Művelődési Intézet minden éven két alkalommal megszervezi a stratégiai konferenciáját, amelyre meghívást kap kiemelt partnerként a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet is.

A március 29-én megtartott, Kulturális alapú gazdaságfejlesztés – Közművelődés és gazdaság együttműködése című konferencián részt vettünk a plenáris előadásokon, amelyen előadtak Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, Dr. Domokos László, okleveles közgazda, szakközgazdász, Ph.D., címzetes egyetemi tanár, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke, Barta Dóra, a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezetője, Prof. Dr. Csath Magdolna, Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, az MTA doktora, a korábbi Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

A délután folyamán műhelymunkában vettünk részt és a Kártpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai megtartottuk a soron következő gyűlésünket, ahol megtárgyaltuk az Öt határon át vetélkedőnk döntőjét, valamint szót váltottunk az idei Kultivál fesztiválról is, amely Dunaszerdahelyen lesz.

Rövid Url
ID130487
Módosítás dátuma2023. április 4.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás
Fekete szalag – felhívás
XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
4 esemény,
0 esemény,
15 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,