Esik eső, szép csendesen csëpërëg,
Csali Pista a kocsmába keserëg.
Kocsmárosné hozzon bort az asztalra,
Legszëbb lányát állítsa ki a posztra.

– Édesanyám, én a posztra nem megyek,
Amott jönnek fölfegyverzëtt csendőrök.
Csali Pista nem vëtte ezt tréfára,
Felugrott a kis pej lova hátára.

Kis pej lova el is vitte messzire,
Egészen a Bakony erdő szélére.
Lova lába mëgbotlott egy fenyőbe,
Úgy fogták el Csali Pistát örökre.

Csali Pistát föltették a kocsira,
Azt kérdezi, hol az ő kis pej lova.
Azt feleli rá a csendőr kapitány:
– Csali Pista nem ülsz többé paripán.

Megüzenëm én a feleségëmnëk,
Gondját viseljë a gyermëkeimnëk.
Ne nevelje, sem kocsis, sem gujásnak,
Azt az ëgyet taníttassa bëtyárnak.

– Fel is nőttem, bëtyár lëttem nem gujás,
Ostort fogok a kezëmbe, karikást.
Fölnyergelëm kesejlábú lovamat,
Lërúgatom véle a csillagokat.