Fábry Zoltán

* Stósz, 1897. aug. 10. – † Stósz, 1970. máj. 31. / író, publicista, irodalomkritikus

1908-tól a rozsnyói ev. főgimnázium tanulója volt, 1915 okt.-ben „egyéves önkéntesnek” besorozták a Monarchia hadseregébe. A kassai 34-es gyalogezredhez került, ahonnan a losonci tiszti iskolára vezényelték. 1916 máj.-ban „hadiérettségit” tett, majd tizedesként a galíciai frontra került. 1916 szept.- ben egy szuronyroham során élte meg azt a „gyilkos élményt“, mely egy életen át elkísérte. 1917 júl.-ban nagy ezüst vitézségi érmet kapott, s hadnaggyá léptették elő. 1918 márc.- ban az olasz frontra vezényelték. A júniusi nagy offenzíva előtt a hadvezetőség lehetővé tette, hogy az egyetemisták három hónapos pótszemeszterre szabadságot kapjanak. 1918 jún.-ban a pesti bölcsészeten magyar–történelem szakra iratkozott be. Babits Mihály előadásait hallgatta – részben az ő gyorsírásos feljegyzése alapján adták ki Babits előadásait Az irodalom elmélete címmel (Mindenki újakra készül, IV. köt., szerk. József Farkas, Bp. 1967).  1919  nov.-ben  hazatért  Stószra, apja halála (1919) és kiújuló tüdőbetegsége (1920) miatt megszakította tanulmányait.

Az első irodalomszervezők egyike. Az induló magyar lapok (Esti Újság, Kassai Napló, PMH) munkatársa, részt vállal a határon túli kisebbségi folyóiratok munkájából is. Franyó Zoltán Géniusz c. folyóiratának munkatársa (1924– 1925), Szántó György Periszkóp c. lapjának szlovákiai szerkesztője, 1927 és 1939 között a romániai Korunk szlovákiai szerkesztője. 1931–1936-ban Az Út szerkesztője, 1936-tól a Magyar Nap munkatársa. 1931-ben a kommunista párt jelöltjeként szülőfalujának bírája lett, a hatóságok azonban két év múlva megszüntették mandátumát. 1939-ben és 1941-ben az illavai várbörtön foglya volt. 1939 szept.- től 1948 dec.-ig nem publikálhatott. 1949 márc.-ban a Csemadok örökös díszelnöke lett. 1948. dec. 15-től nyugdíjazásáig az Új Szó munkatársa. 1953 és 1958 között a Fáklyában és a Hétben publikált. Ideje már bizony c. bevezetőjével indult 1958-ban az Irodalmi Szemle, melynek haláláig főmunkatársa volt. A hatvanas évek elején Mo.-on is kezdtek odafigyelni tevékenységére, 65. születésnapján (1962) Érdemes Művész címet kapott, öt év múlva Munka Érdemrenddel, ill. A Magyar Népköztársaság Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki.

Írói munkásságát A bot (1920) c. novellájától számítjuk. Verseket is írt, ám hamarosan ráébredt, hogy igazi műfaja a közírás és a kritika. Az irodalom élet problémái c. kassai előadásával (1922 okt.) irodalomszervezőként mutatkozott be. Első korszakának legjelentősebb írása a Bécsi Haláltánc-ének: 1921 c. tanulmánya, melyet sokáig elveszettnek hittek (1978-ban Fónod Zoltán talált rá a hagyatékban; ISZ 1979/7–8). A húszas években a német expresszionizmus hatására azonosult az „emberirodalom” programjával, melyet az évtized második felében a „valóságirodalom” szemléletével helyettesített. 1924-től tapasztalható szemléletének beszűkülése, az esztétikai mércék erkölcsi posztulátumokkal való helyettesítése. E korszakra jellemző írásai első köteteiben (Korparancs, 1934; Fegyver s vitéz ellen, 1937), ill. később kiadott összeállításokban (Kúria, kvaterka, kultúra, 1964; Valóságirodalom, 1967) jelentek meg. Elfogultságait a harmincas évek elején a háborús élmény, valamint Ady háborúellenes költészete és a magyar kisebbségi líra meghatározó vonulata (Márai, Győry) hatására a vox humana vezéreszméje váltotta fel, melyhez élete végéig hű maradt. 1945 után a magyar kisebbség jogfosztottsága miatt kellett perlekednie. A vádlott megszólal (1946) c. döbbenetes erejű manifesztumát a cseh és szlovák íróknak címezte, de választ nem kapott rá. Írása kéziratban terjedt. Először az ISZ közölte (1968), ill. a Stószi délelőttök (1968) c. kötetben jelent meg. A vox humana eszmeiségét trilógiában kívánta megerősíteni (A gondolat igaza, 1955; A béke igaza, 1956; a harmadik kötet, az Ady igaza nem készült el, Adyról szóló írásait Turczel Lajos jelentette meg azonos címmel, 1977-ben). Későbbi köteteiben (Hidak és árkok, 1957; Emberek az embertelenségben, 1962; Európa elrablása, 1966) a régi  és  új  fasizmus  kísértéseivel hadakozik. „Számadó” kötete, a Stószi délelőttök  előszavában (Pro domo – pro mundo) az általa megtett utat is értékeli. Ebben a kötetben találjuk a sematizmus ellen írt nagy hatású tanulmányát (Antisematizmus) s a gondolatban dédelgetett Ady-kötetbe szánt írásait (Mag hó alatt). Az általa összeállított utolsó kötet, az életmű fejlődésvonalát felfedő szerkezetű Vigyázó szemmel (1971) posztumusz jelent meg. A más köteteiből kimaradt írások mellett ebben publikálta – a hűség utószavaként – a szellemi végrendeletének is tekinthető Nincs elveszett poszt c. esszéjét. A magyarüldözés éveiben írt naplója (Üresjárat 1945–1948, Bp.–Po. 1991, kiad.: Repiszky Tamás), mely árnyalja életművét, hiányosan került elő a Simai-hagyatékból.

A mo.-i irodalmi élet 1960 után kezdett érdeklődni munkássága iránt. A cseh és szlovák irodalom szintén ekkor figyelt fel rá (Pravda myšlienky a mieru, szerk.: Milan Pišút, 1958; Naše vlast Evropa, szerk.: Petr Rákos, Prága 1967; Vox humana, szerk.: Rácz Olivér, Kassa 1974). A megbecsülés jele volt a Simon István összeállításában megjelent kötet, a Hazánk, Európa (Bp. 1967) c. is. Összegyűjtött írásai (Fónod Zoltán szerkesztésében) 1980 és 2001 között 12 kötetben jelentek meg. Munkásságával, erkölcsi tisztaságával meghatározó alakja volt a csehszlovákiai magyar irodalomnak és szellemiségnek. A „stószi mérték” az 1945 utáni évtizedekben erkölcsi magatartást és esztétikai értékekre fogékony kritikust egyaránt jelentett. A rendszerváltás után Fábry mértékadó emberi bátorsága persze nem mindenki számára jelentette ugyanazt. És ez nem is volna baj! A baj ott kezdődött, amikor az „elegem van a szent tehenekből” indulata olyannyira elragadta az önjelölt „istállómestert”, hogy ízléstelen támadást  indított  az  „őrtorony,  őr-remete”,  a „fáradhatatlan  éberséggel  strázsáló humanista, szellemi hadvezér, egy tolldárdás Napóleon” ellen (Hizsnyai Zoltán szavai ezek) az Irodalmi Szemle hasábjain. Vízilovak és más tetemállatok című pamfletjében (ISZ, 1991/7) lekezelő módon a „csak egy strázsamester volt” minősítéssel próbálta Fábry Zoltánnak még az emlékét is kisöpörni a köztudatból. Felette furcsa értelmezése volt ez az Ady-üzenetnek: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” Nem illett ez a hányaveti lekezelés sem Fábryhoz, sem az ifjú , tehetséges költőhöz. Az utókor s vele együtt az irodalmi közvélemény is – akárcsak Illyés Gyula – „szentszagúan hű európait” becsüli ma is Fábry Zoltánban.

Művek: Harmadvirágzás, 1963; Egy ember megszólal (vál., szerk., bev. Balogh Edgár), Bukarest 1973; Tanú és tanulság voltam, vallomások, műveiből (szerk., bev. Sándor László), Po.–Bp. 1977; Válogatott levelezése 1916– 1946 (szerk. Csanda Sándor és Varga Béla), uo. 1978; Összegyűjtött írásai 1–12. (szerk.: Fónod Zoltán), uo. 1980–2001.; Merre vagy, Európa? (vál., szerk. Kövesdi János, bev. Turczel Lajos), uo. 1991; Üresjárat 1945–1948, napló a jogfosztottság éveiből (bev. Tóth László), uo. 1991; A vádlott megszólal (utószó Fónod Zoltán), 1992.

Irodalom: Szegedi István: F. Z. korparancsa, Ny 1935; Kemény Gábor: F. Z.: Fegyver s vitéz ellen, Korunk 1937/12; Szalatnai Rezső: F. Z.: A gondolat igaza, Csillag 1955/8; Béládi Miklós: F. Z.: Palackposta, ItK 1962/1; Péter László: Vádirat a barbárság ellen. Európa elrablása, Ttáj 1966/6; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, K 1967; Kovács Győző: F. Z., Po.–Bp. 1971; F. Z. kortársai szemével (szerk. Duba Gyula és E. Fehér Pál, bev. Duba Gyula); Reguly Ernő: F. Z., bibl., Bp. 1980; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Bp. 1982; Fónod Zoltán: Megmozdult világban, monogr., Po.–Bp. 1987, átdolg. kiad.: Perben a történelemmel, uo. 1993; Turczel Lajos: Vázlat F. Z. kritikusi portréjához. = T. L.: Írás és szolgálat, Po.–Bp. 1965; Batta György: Színek F. Z. portréjához, uo. 1990; Koncsol László: A cselekvő erkölcs.=  K. L.: Nemzedékem   útjain, Po.–Bp. 1988; Turczel Lajos: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok. Utóhang a Fábry-vitához, ISZ 1993/5–6; uő: F. Z. keresett igazságai és elzuhant reményei. = Visszatekintések…, Dsz. 1995.; Fónod Zoltán: Kit kell/lehet megtagadni? Megjegyzések Fábry Zoltán gyanússá vált utóéletéhez. = uő.: Szétszóródás után., tan., 1998.

F. Z.