* Rózsahegy, 1882. január 3. – † Budapest, 1954. szeptember 4. / művészettörténész, festő

A gimnáziumot szülővárosában végezte. A jogi tanulmányok mellett Bécsben, majd Budapesten a Mintarajziskolában tanult. Pályáját a kultuszminisztériumban kezdte. 1902-ben ösztöndíjjal Rómában, később Törökországban járt. 1908-tól 1914-ig a múzeumok főfelügyelőségének titkára. 1914–1919 között a kassai múzeum igazgatója volt és itt számos kiállítást rendezett. 1919-től 1923-ig Tátraszéplakon élt, és egyik legkiválóbb Tátra-festőnkké vált. 1923-tól 12 éven át Lőcsén tartózkodott, a városi múzeum igazgatója volt és értékes műtörténeti tanulmányokat közölt a Szepesi Híradóban, amelynek egy ideig főszerkesztője volt. Ekkor fedezte fel a szepesdaróci templom régi falfestményeit, melyeket szakszerűen restaurált is. 1939-ben az Iparművészeti Múzeum igazgatója lett, 1946-ban nyugalomba vonult. Naturalista jellegű figurális kompozíciókat, tájképeket festett. 1930-ban kollektív kiállítása volt Késmárkon. A magyar ötvösséggel kapcsolatos kutatómunkája korszakos jelentőségű.

Főbb művei:
Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig (németül is), 1936;
A Szepesség újabbkori festői és szobrászai, 1937;
Kassa műemlékei, 1939.