Zábori János

* Kátló, 1831. november 6. – † Esztergom, 1887. december 30. / teológiai doktor, egyházi író, útleíró

Eredetileg Draxlernek hívták, apja, Draxler Antal a gróf Erdődy uradalom erdésze volt. Fia 1864-ben magyarosította Zádorira a nevét. Iskolai tanulmányait Léván, Érsekújvárott, Esztergomban és Nagyszombatban végezte, majd a bécsi egyetemen fejezte be a teológiát. 1854 decemberében szentelték pappá. 1854–1864 között Balassagyarmaton volt segédlelkész, majd 1864-től haláláig az esztergomi papnevelde tanára volt. 1867-ben Itáliában és Franciaországban, majd kormánymegbízással Spanyolországban járt. A spanyol útról készült beszámolója értékes művelődés-, vallás- és művészettörténeti adatokat tartalmaz. Ő közölt magyar nyelven először részletes, hiteles és történeti hátérrel megvilágított leírást a bikaviadalokról. 1872-ben megfordult Egyiptomban és az utazásáról készített beszámolóban elmélyülten foglalkozik az egyiptomi ősvallással, a hieroglifákkal, az egyiptomi őstörténettel. 1884-ben tanárkanonok lett. Elsősorban hitbuzgalmi cikkeket és könyveket írt, illetve fordított. Néhány egyháztörténeti könyvet is kiadott (A római katakombák, 1868; Kilencedik Pius pápa élete, 1869; A Margit-sziget története, é. n.) Szerkesztette a Katholikus Lelkipásztor és az Új Magyar Sion folyóiratot.

Főbb művei:
Spanyol út, 1868;
Úti vázlatok Olaszországból, 1869;
Éjszakafrikai úti vázlatok I., 1874.