* Kassa, 1854. december 8. – † Herceghalom, 1916. december 1. / történetíró, levéltáros, politikus, az MTA tagja
A budai katolikus gimnáziumban érettségizett, ahol gyorsírókört is alapított és versenyt nyert gyorsírásban. 1875-ben a budapesti egyetemen történelem-latin szakos tanárként bölcsészdoktorrá avatták. Később jogot is hallgatott néhány szemeszteren át. Az Országos Levéltár fogalmazójaként dolgozott néhány évig, közben a Századok és az Archeologiai Értesítő segédszerkesztője is volt. 1884-től ő volt a közös osztrák-magyar pénzügyminisztérium bécsi levéltárának az igazgatója és egyúttal a bécsi Theresianumban és a konzuli akadémián magyar közjogot és történelmet oktatott. 1915-ben az Osztrák-Magyar Monarchia által megszállt Szerbia kormányzója volt. Egy vasúti szerencsétlenségben63 halt meg, amikor I. Ferenc József temetéséről utazott Budapestre. Történészként elsősorban a balkáni országok múltjával, oklevéltárainak feldolgozásával, kiadásával valamint régi magyar diplomáciatörténettel foglalkozott. Őt tekintik a magyar albanológia megalapítójának. Termékeny szerző volt, sokféle témáról írt cikkeket, tanulmányokat, számos publicisztikai jellegű könyve, regényes történeti életrajza álnéven jelent meg. Több család oklevéltárát rendezte sajtó alá és adta közre. Az MTA 1883-ban levelező, 1895- ben rendes tagjává választotta. 1913–1916-ban a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt. Jelentős szerepet játszott Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társaik hamvainak hazahozatalában. Naplói értékes kordokumentumok.
Főbb művei:
Apafy Mihály udvara, 1878;
A kamara haszna (lucrum camarae) története, 1879;
Utazás Levantéban. A keleti kereskedelem története Magyarországon, 1882;
Vasvári Pál s a pesti egyetemi ifjúság 1844–1849, 1882;
Oroszország és hazánk, 1884;
Zay Ferenc, 1884;
Horvát szokásjog, 1896;
Tanulmányok a bosnyák bánság kezdeteiről, 1905;
III. Béla és a magyar birodalom, 1906;
Kállay Benjámin emlékezete, 1909.
