Verséneklők szakmai fóruma

FELHÍVÁS

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével karöltve megrendezi a Verséneklő Együttesek V. Szakmai Fórumát 2015. december 11-én, pénteken, Érsekújvárban.

A szakmai találkozó fő célja a felvidéki magyar verséneklők eszmecseréje, egymás megismerése, szakmai segítése. A megzenésített versek népszerűsítése mellett lehetőséget teremtünk a műfajban dolgozó együttesek bemutatkozására, szakmai fejlődésére – hol is tart ma ez a műfaj? További cél a műfaj bemutatása zenélő amatőr fiataloknak, zenét tanuló diákoknak és zenét tanító pedagógusoknak.

A részvétel feltételei

A szakmai találkozóra meghívót kap országos szinten minden olyan szereplő, aki a Csemadok fesztiváljain, versenyein képviseltette magát. Meghívjuk továbbá a közönség soraiba a zenélő amatőr fiatalokat, zenét tanuló diákokat, zenét tanító tanárokat. A találkozó célja, hogy kialakuljon az azonos műfajt művelők között a jó kapcsolat, valamint hogy jobban megkedveltessük a műfajt azokkal, akik a zene világában ezzel még nem találkoztak.

További feltétel a jelentkezési lap kitöltése és elküldése határidőn belül. Ezt követően kerül sor a válogatásra és a résztvevők meghívására. Az előadóknak étkezést biztosítunk, útiköltségüket térítjük.

Jelentkezési határidő: 2015. november 30. 

Az online jelentkezési lap elérhető az alábbi űrlapon.

A programmal kapcsolatos alapinformációk:

2015. december 11.
– a délelőtti órákban koncertek diákok részére zene- és alapiskolákban,
– délután szakmai fórum – továbbképzés, szakmai tapasztalatcsere
– este 18:00 órakor koncert a nagyközönség részére, majd örömzenélés a résztvevőknek

 

Kapcsolat és tájékoztatás:
Berényi Margit, tel.: 0903 368 285, [email protected]
Kovács Tamás,   tel.: 0918 635 445, [email protected]

Oblastný výbor Csemadok Nové Zámky
Hlavné nám. 7.
940 01 Nové Zámky

Rövid Url
ID72597
Módosítás dátuma2017. július 17.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
1 esemény,