Regionális rendezvény – Csemadok Szenci Területi Választmányának konferenciája

A Csemadok Szenci Területi Választmánya 2009. március 28-án Gútoron tartotta XXXVI. Területi Konferenciáját.

A területi konferencián a járás 13 alapszervezetéből 10 volt jelen: összesen 42 küldött szavazott, hozott döntéseket.
A területi konferencia a helybéliek kultúrműsorával kezdődött, majd az egyes bizottságok megválasztása és az elnöki beszámoló után a választásokra került sor.
A 42 küldött megválasztotta a 32 tagú területi választmányt, a területi választmány elnökét, alelnökét, három tagú ellenőrző bizottságát, valamint a XXII. országos közgyűlés küldötteit, az országos tanácsba a három tagot és egy póttagot, valamint az országos elnökség tagját.
A területi konferencia a 2009-es évi munkaterv, a programtervezet és a határozatok elfogadásával ért véget.
Az ülés végén a 32 tagú területi választmány megtartotta az első ülését, ahol tagjai közül 9 tagú elnökséget választott.

Rövid Url
ID33917
Módosítás dátuma2009. március 27.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026
Ág Tibor Napok a Zoboralján

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,