Régi fotók a Felvidéken

4657 bejegyzés

Kataszteri térkép

,,A település külterületének összetétele változatos. Déli irányban húzódtak a Körtvélyes, Zsellérföldek, Téglások. Nyugatra terültek el: a Pajtavégek, Első tag, Másik tag, Harmadik tag, majd a Zátonyalja. Az Első tagot megosztotta az Első a Második és a Harmadik út; a Második és a Harmadik út végén állt egy-egy kút, az ún. második úti kút és a...

Katóka Őrmesterné népszínmű

Nagy Dénes író, a Katóka Őrmesterné népszínművét a Felvidéken nagy sikerrel adták elő 1927. szept. havában. Hontfüzesgyarmaton a színdarabot az 1930-as években mutatták be.

Katolikus népiskola, 1927

1927-III. Faragó tanitó, Jánosovics pap

Katolikus népiskola, 1932-33

A népiskola ifjúsága.

Katolikus népiskola, 1940-41

I-VIII. osztály Megjegyzés: Sinka Magda tanító a frontra ment.

Katolikus templom és iskola

Róm. kath, templom és iskola Iglón. Kiadja Matz Gusztáv Iglón. – Utánzás tilos. Matz Gusztáv fényképész és képeslapkiadó 1860. augusztus 3-án született Gölnicbányán, valószínűleg gazdagabb bányászcsaládban. Fotós képzettséget Divald Károlynál szerzett, akitől 1890-ben megvásárolta az iglói fotós stúdióját. 1890-ben Matz Gusztáv feleségül vette Hegenbart Annát. A stúdió székhelye Iglón volt, de a házastársak fokozatosan fióktelepeket nyitnak Lőcsén,...

Katona

2020.05.26.
Fodor András az I. világháborúban

Katona

2020.05.31.
A képen Balogh József, katona 1946-ban egy érsekújvári fotószalonban. A kép érdekessége, hogy miután elkészült, utólag lett színesítve.

Katona

2018.02.01.

Katona

2018.02.01.

Katona

Duba Gyula, az első republika katonája.

Katona portré

2018.01.29.
Pogrányi katona portréja a csehszlovák hadseregből.

Katonadolog

2020.05.31.
Drótkerítés szétszedése parancsra 1968-ban Námest nad Oslavou-ban. A képen középen behajolva ifj. Gyurcsovics József.

Katonadolog

2020.06.03.
Katonatársak és jó barátok híreket olvasnak a friss újságban az 1968-as olimpiai játékokról vagy eredményekről. Köztük Gyurcsovics József.

Katonai szolgálat, 1961

2020.06.05.
A fotón katonai szolgálatjukat töltő legények láthatók. A felvétel 1961-ban készült,  Hranice na Morave-ban. Balról: Adorján Zotlán, Pál Dénes Nagybalogról, Tőzsér Árpád, Fejes János, Herczeg József.

Katonai tiszteletadás

2019.06.25.
Vága, 1939. október 1. Katonai tiszteletadás a Hősi emlékmű és Országzászló felavatási ünnepélyén.
1 86 87 88 89 90 156