Régi fotók a Felvidéken

1169 bejegyzés

Gálffy Piroska és a tanítványai

2020.01.20.
Vága, 1970-es évek elején Hátsó sor, balról jobbra: Takács Róbert, Klaszta Tibor, Forró József, Mészáros Frigyes, Bakó László, Bakó Róbert, Adamkó Sándor, Forró Dezső. Középső sor, balról jobbra: Horváth Mónika, Oberman Veronika, Csomor Lívia, Kubica Anikó, Németh Magdolna, Gálffy Piroska (tanárnő), Zelinka Magdolna, Kamenár Erzsébet, Takács Ilona, Kozmér Magdolna, Jalsovszky Erzsébet. Első sor, balról jobbra:...

Gyászmenet az 1960-es években

2018.10.07.
Vága, 1960-as években A régi időkben az elhunytat a tisztaszobában ravatalozták fel. A háznál történő búcsúztatás után a gyászmenetben szent énekkel és imával kísérték a „Szent Mihály lován”, azaz a koporsó viteléhez használatos, vállon hordozható ravatalozón a végső nyughelyére. A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itthagyni a földi világot, átkíséri...

Gyerkőcök

Amerikai Egyesült Államok, 1964. július 16. A XX. század elején, az Észak-Amerikába kivándorolt vágaiak, már az ,,új világban” született leszármazottai. A fotó hátulján, a kézzel írott üzenet olvasható: ,,ezek a ti kis rokonotok; az első Zsuzsi Szabó, a három kislány: Juliana, Jenine, Jayni Husak, a két kisfiú: Jackie és Scotty Clark.”

Gyermeknap a sportpályán

Vága, 1980-as évek közepén Iskolai focibajnokság egyik csapata Hátsó sor, balról jobbra: Forró Jenő, Sercel József, Gál Gábor, Szabó Róbert, Mikula Róbert. Első sor, balról jobbra: Forró Ferenc, Knézel Milos, Szakolci Róbert (a kapus), Károly Csaba.

Gyöpös Zoltán és a tanulók

2020.05.14.
Vága, 1970-es évek elején Hátsó sor, balról jobbra: Farkas Imre, Szabó Jaroslav, Takács Miroslav, Takács Dénes, Török János, Forró Lubomír, Magyerka Ferenc, Molnár József, Patkoló Gyula, Patkoló Milán, Forró István, Gyöpös Zoltán (tanító). Középső sor, balról jobbra: Józsa László, Forró Edit, Simkó Erzsébet, Takács Éva, Éliás Erika, Kolecsányi Emília, Szlízs Katalin, Mikula Sarolta, Kozmér Edit,...

Győztes mérkőzés

2020.09.24.
A Győzelmes Út című hetilap, 1976. április 16-i számából Vága – Deáki 2:1 (1:1) Néző: 600 Hazai góllövők: Kubovics Miklós és Lulovič Zoltán Jók a vendégeknél: Jakubec és Vimi Jók a hazaiaknál: Kubovics Miklós és Cellárik Vladimír Forró Ferenc írása szerint

Háborús képeslap a régi világból

2019.05.12.
A címzett: Práger Lajosné Vága Nyitra-Pozsony vármegye Az első világháborúban 77, a második világháborúban pedig 43 vágai lakos vesztette életét a magyar hazáért.

Hajómalmok a Vág folyón

2019.05.08.
Vága, 1940-es években A 1880-as évek elején 13 hajómalom működött a Vág vizén, melyek tulajdonosai: Kiss József és Horváth Mihály, Forró József és Boledovics János, Józsa János, Kiss József, Szabó Mihály, id. Józsa István, Bilcsik Imre, Kamenár János, Kozmér János, Józsa János, Fördős János és Fördős Antal, Gyevát Móricz valamint Gyevát István. A malmok mindegyike,...

Hajómalom a XX. század közepén

2018.10.07.
Vága, 1940-es évek végén A Vág folyó jó lehetőséget adott a helyi malomipar fejlődéséhez. A XIX. század 60-as éveiben 17 vágai hajómalom működött a Vág vizén, s ugyancsak 17 molnárt említenek itt a statisztikai adatok. A malmok mindegyike – tekintettel a különböző vízállásra 24 óra alatt kb. 8 mérő gabonát volt képes megőrölni. Az 1880-as...

Hajrá, Vágo!

2020.02.11.
Focidrukkerek, 1970-es évek végén Balról jobbra: Renács Róbert, Forró Gyula, Takács György, Bakó Tibor, Ferenc János, Jalsovszky József (Jodi), Jalsovszky József, Zsigó Éva, Hulák Magdolna, Józsa István, Forró Vera.

Hajrá, Vágo!

2020.03.24.
Vága, 1960-as évek közepén Állnak balról jobbra: Forró László (hátvéd), Nagy Sándor (középpályás és hátvéd), Knézel Ernő (csatár), Forró Jenő (középpályás és hátvéd), Gyeváth Ferenc (hátvéd), Zsigó István (hátvéd), Pásztor Imre (középpályás, és csatár is). Guggolnak balról jobbra: Kozmér István (csatár), Hulák Jenő (csatár), Recht Miklós (kapus), Lulovics Zoltán (középpályás), Mikula József (hátvéd). Abban az...

Határkiigazítás

2019.09.14.
Vága, 1939. március 14. A ll. világháborút megelőzően a müncheni egyezmény nyomására 1938. november 2-án a szlovákiai magyarság kérdését a két nagyhatalom – Németország és Olaszország – Bécsben hozott ún. első bécsi döntés aláírásával próbálták megoldani. Vága község a magyar-csehszlovák határbizottság megegyezését követően a határ túloldalán, Csehszlovákiában maradt. A bécsi döntés a határt a két...

Határmenti úti igazolvány

2018.10.07.
Vága, 1940-es évek elején Amikor Vága Magyarország határfaluja volt, ilyen “határszéli úti igazolványt” használtak a szomszéd községbe (Első Szlovák Köztársaság területére) való belépéskor. 1945. után Vága Csehszlovákiához tartozott. Napjainkban itt húzódik a magyar-szlovák nyelvhatár.

Határszéli utiigazolvány

Amikor Vága Magyarország határfaluja volt, ilyen ,,határszéli utiigazolványt” használtak a szomszéd községbe (Első Szlovák Köztársaság területére) való belépéskor. Vága község 1939. március 14-től 1945. január 20-ig lett Magyarország része. 1945. után Vága községet Csehszlovákiához csatolták. Napjainkban itt húzódik a magyar-szlovák nyelvhatár.

Házassági anyakönyvi kivonat

A mátyusföldi Vága község 1939. március 14. és 1945. január 20. között, területileg ismét Magyarországhoz tartozott

Hétfői napon és 1000 néző előtt

Vága, 1977. május 9. A vágai focicsapat a nagyszombati Spartak ellen a végeredmény 0:2 lett. A Győzelmes Út című hetilap szerint (id. Forró Ferenc írása) az egész hazai csapat játéka dicséretet érdemel, a vendég Spartak Trnava focistái közül Adamec és Dobiáš játéka érdemel dicséretet. Előmérkőzés: Vága – Pered (öregfiúk) 4:4

Hivatali körpecsét

2020.03.16.
Vága, 1948. november 29. A Vágai Anyakönyvi Hivatal egynyelvű körpecsétje Vága község lakossága 1945-ben 2 080 fő volt, abból mindössze 72-en vallották magukat szlovák nemzetiségűnek. a

Honvéd

2020.05.14.
Vága, 1940-es évek első felében Forró István, mint a Magyar Királyi Honvédség tagja. Aki az 1939-es mintájú fekvőgalléros zubbonyban látható, s a jobb felső zubbonyzsebe felett egy határvadász jelvényt visel.

Horváth Jenő

Vága, 1980-as évek elején Horváth Jenő, aki aktív focistaként, többnyire a 8-as mezt viselő középpályás (bal half) volt a nagycsapatban. A Vágai Sport Club vezetősége a 2000. évben úgy döntött, hogy meghirdet egy ankétot a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az ő...

Horváthék

Vága, 1970-es években A fotón a Fő utcán lakó: Horváth István (1915) és Horváth Piroska (született: 1915, Marafkó), meg a kis unokájuk, az Erik.

Hősi emlékmű

2019.05.22.
Vága, 1940-es évek első feléből Vágáról az első világháborúban 77-en vesztették életüket a magyar hazáért. A község 1919. január végén adta meg magát a cseh katonaságnak, mikor már napok óta körül volt zárva. Miután a Magyar Tanácsköztársaság egységei június 3-án visszafoglalták Érsekújvárt, a faluban másnap a Magyar Tanácsköztársaság egységeit éltették. A megszálló cseh katonaság a...

Hősi emlékmű és az Országzászló felavatásának a napján

2020.05.04.
Vága, 1939. október 1. A legrégibb fennmaradt oklevél, amelyben Vága falu neve írásos alakban előfordul 1259. szeptember 1-én keletkezett Csepel-szigeten. Tehát Vága község, 1259-ben (IV. Béla király idején) már a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott. Hivatalos XX. századi területváltozások: 1921. július 26-tól egészen 1939. március 14-ig Csehszlovákia része. 1939. március 14-én a déli 12 órától...

Hősi emlékmű és az Országzászló felavatásának a napján

2020.06.09.
Vága, 1939. október 1. A fotó a Hősi emlékmű és az Országzászló felavatási ünnepélyén készült. Háttérben a leventék láthatók: Bugyinszky Ferenc, Forró József, Kubányi István, Józsa Ernő, Zsigó Ferenc, Józsa Ferenc, Takács László, Józsa Ferenc… A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A levente-szervezetek a...

Hulák Jenő

A Vágai Sport Club (szlovákul: Športový Klub Váhovce) vezetősége 2000-ben egy ankétot hirdetett meg a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az általuk, a legjobb XX. századi vágai tizenegy focistájának névsorát. A legtöbb szavazatot, a legendás 10-es mezben focizó, Forró Róbert (csatár) kapta....

Idősek találkozásakor

2019.07.13.
Vága, 1970-es évek végén A fotón: Adamkó Ferenc, Szlízs Ferenc, Knézel Ferenc, Szlízs István, Bugyinszky István (a két asztal között). Az asztalnál ülő nénik, balról jobbra: Sandula Mária?, Vedrődi Gusztávné, Bakó Margit, Szabó Terézia (született Horváth), Szlízs Rozália?. A községi kultúrház 1973-ban lett átadva a kultúra kedvelőinek.

Ifj. Patkoló Ernő zenélés közben

2019.03.10.
Vága, 1970-es években Ifj. Patkoló Ernő muzsikusként az egyik lakodalomban. Farkas Lenke és Patkoló Ernő öt gyermeke közül, harmadikként látta meg a napvilágot. Magyar muzsikus cigánycsaládban született, így ő sem kerülhette el a sorsát. Eleinte az édesapja zenekarában hegedült vágai lakodalmakban és egyéb összejöveteleken, majd a zenei tehetségének köszönhetően szerte a világban.

Ifjú tűzoltók az 1980-as évek elejéről

2019.06.09.
Vága, 1980-as évek elején Állnak balról jobbra: Szabó Ferenc, Kotrba László, Vedrődi Zoltán, Forró Norbert, Jalsovszky Róbert, Forró József, Karácsony István. Guggolnak balról jobbra: Cseleda Iveta, Karácsony Eleonóra, Ivan Magdi, Forró Bea, Polakovics Adri.

Író-olvasó találkozó

2019.05.22.
Vága, 1979. november 18. Író-olvasó találkozón, ahol Batta György (szlovákiai magyar költő, író, műfordító, újságíró, publicista, színműíró) volt a vendég. Balról jobbra: Kozmér Győző, Flaskár László, Batta György, Kubica Ödön, Juhász Aladár, Adamkó Mária.

Író-olvasó találkozó

2019.10.19.
Vága, 1984. május 4. Író-olvasó találkozó a Csemadok szervezésében a kultúrház előcsarnokában. Balról jobbra: Bereck József, Dénes György, Zs. Nagy Lajos, Karol Wlachovský és Szamák István.

Író-olvasó találkozó

2023.09.12.
Vága, 1979. november 18. Író-olvasó találkozó a sportpálya lelátó alatti helyiségében. Balról jobbra: Kubica Ödön, Adamkó Mária, Batta György (író), Juhász Aladár, Kubica István, Karácsony László. Batta György (Rimaszombat, 1943. január 10.–) szlovákiai magyar költő, író, műfordító, újságíró, publicista, színműíró.
1 20 21 22 23 24 39