(Perbete, 1956. október 20. – Mogyoród, 2013. november 8.)
Fölöttébb nehéz a távozásról írni akkor, amikor a saját életünk egy része kerül a túloldalra. Gabriel García Márquez írja: az életünk nem az, amit megéltünk, hanem az, amire emlékszünk. Így vagyok most Mártával is, akivel másfél évtizeden át Dunaszerdahelyen és környékén a Csemadok színjátszó csoportjában, az Istiglinc, Kistiglinc néptánccsoportokban, a Vox Camerata kamarakórusban, felnőtt bábosok csapatában, a nagyabonyi népdalkörben, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusában, a Bartók Béla Vegyeskarban együtt éltük a közművelés mindennapjait. A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanáraként, Ág Tibor mellett ő volt a Csemadok népzenei adattárának első szakdolgozója is. Számára akkor, a kultúra mindenes napszámosaként, ezek voltak azok az archimédeszi pontok, hol lábát megvetve, kimozdította kultúránkat a helyéből.
Igaz emberként mindig alapozott, értéket teremtett, számtalan tanítványát indította el a helyes úton, s amikor látta, hogy többet nem adhat, újat kezdett.
1990 januárjában a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanítóiból női kamarakórusként megalakult a Vox Camerata, melynek karnagya ő lett. Öt év alatt számtalan fellépés mellett két aranyminősítést kapott a kórus a Kodály Napokon, ezüst diplomás koncertkórus minősítést a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen, bronz diplomát az olaszországi Riva del Garda Nemzetközi Kórusversenyen. Az azóta huszonkettedik évfolyamát megélt Dunaszerdahelyi Zenei Napok kezdeményezője, szervezője volt.
Amikor úgy látjuk, minden a helyén van: a siker, a tudás, talán a közösségi elismerés is, akkor egy újabb feladatot kap a teremtőtől. Szlovák nemzetiségűként 1998-ban családjával átköltözik Magyarországra, ahol budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon ének-zene tanárnője, az iskola kórusának megszervezője és vezetője lesz. Nem hagyja el a hazaiakat sem, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának segédkarnagyaként, kórustagjaként visszajár.
Közben az ELTE Zenei Tanszékén, zeneelmélet-zongora szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen, karvezetés szakon diplomát szerez.
A Vecsési Zeneiskola, a Kerepesi zeneiskola zongora és szolfézs tanára, majd visszakerül a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthonába. Kórusaival folyamatosan dolgozik (a vecsési Concerto Harmonia, a budapesti szlovák Ozvena, Pro Vocal kórusok vezetője, karnagya), amelyek több rangos magyarországi és nemzetközi verseny nyertesei, minősítettjei. A Tankönyvkiadó megbízásából szlovák tannyelvű ének-zenei alsó tagozatos könyveket és munkafüzeteket ír. Az évek során folyamatosan magántanítványai voltak, akik egyéni fejlődésük érdekében visszajártak hozzá tanácsokért.
Az ilyen, ennyire teljes élet után mindig feltesszük a kérdést: milyen lett volna a világ nélküle? Vajon mire emlékeznének a tanítványok, a kórustagok, az istiglinces néptáncosok, és a megszámolatlan többiek? Ahogy a mondás tartja: addig élünk, míg emlékeznek ránk. Hegel szellem-fenomenológiájával élve, az eszmék, a fogalmak önálló életet élnek. Vagy, ahogy Richard Dawkins képzeli el: a kultúra és a gondolatiság egyedei, korokat túlélő alapelemei a génekhez hasonló alapegységek, melyek részt vesznek egy új személyiség vagy szellemiség kialakításában. Vajon miért ne vonatkozna a tétel rád is Márta, személyiségedre, lelkedre?
Huszár László
