Országos rendezvények eredményei

Vásárúti Dalárda (Bíborpiros szép rózsa - 2011)


Csoport / Egyén:
Vásárúti Dalárda
Vezető / Felkészítő:
Zsapka Zsolt
Csoport fenntartója:
önkormányzat, Csemadok alapszervezet
Korcsoport:
2
Kategória:
népdalkör
Ezt vallják magukról:
A Vásárúti Dalárda 2007 januárjában alakult. Az együttes magját a több mint tizenöt évig működő, számos sikert megért vegyeskar férfi tagjai alkotják. A megalakulástól számított viszonylag rövid idő alatt, közel száz meghívásnak tettünk eleget különböző rendezvényeken, nemcsak idehaza, de Szlovéniában, ill. Magyarországon is. Fontosnak tartjuk főként azon magyar népdalok közvetítését, melyet itt, szűkebb régiónkban, a Csallóközben az elődök hagytak ránk örökségül. Előadásainkban gyakran jelenik meg különböző hangszeres kíséret (pl. tökcitera). 2008-ban a „Hagyományőrzők” országos versenyének kerületi fordulójában a harmadik helyezést szereztük meg. 2010-ben a „Tavaszi szél vizet áraszt” Országos népdal- és népzenei verseny döntőjében arany fokozatot értünk el. Többféle összeállítást készítettünk az elmúlt időszakban a következő címekkel: „Világháborús katonanóták”, „Vásárút és környéke népdalai”, „Bordalok”, „Huszárnóták”,  „Viharos századaink dalai”, „Karácsonyi énekek”.

KategóriaBíborpiros szép rózsa
TelepülésVásárút [Trhová Hradská]
Dátum2011-11-26
Elért eredményaranysáv
RendezőSzlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Rövid Url
ID51772
Módosítás dátuma2013. augusztus 21.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás
Fekete szalag – felhívás
XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
4 esemény,
0 esemény,
15 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,