Szépen szól a harminckettes banda,
Magyar fiúk maséroznak rajta.
Maséroznak idegen országba,
Dalmácia hëgyes határába.

Jaj, Istenëm, hogy köll ott megszokni,
Hogy köll azt a dalmát lányt szeretni.
Ha ölelem, karjaim elhalnak,
Ha csókolom, könnyeim hullanak.

El köll menni, el köll, katonának,
Itt köll hagynom az édesanyámat.
Szeretőmet nem nagyon sajnálom,
Mer azt minden városba találok.

(a dallam utolsó két sorára)

Csak az édesanyámat sajnálom,
Mer azt sehol föl nem találhatom.